Remek védekezés, nagy villanások - kiverte a Bonnt az Alba Fehérvár!

A Fiba-Európa-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján egypontos hátrányt próbált ledolgozni az Alba Fehérvár a Telekom Bonn ellen. Összeszedetten játszottak a meccs elején a fehérváriak, tízzel is vezettek, a félidő végén zárkózott a Bonn. A meccs második felében a nagyszerűen játszó Cabezas és Filipovics pontjaival, remek védekezéssel véghez vitte a bravúrt az Alba, bejutott az Európa-kupa legjobb nyolc csapata közé!
2019.03.13. 19:46 |
Remek védekezés, nagy villanások - kiverte a Bonnt az Alba Fehérvár!

A bonni meccsen extrán dobott az Alba, főleg az első félidőben. Most is ült az első dobás, Martin Zeno révén, majd a kint remeklő kapitány, Lóránt Péter is betalált. A Bonn nem kezdett jól, sorra rontotta a dobásokat, az első meccs másik hőse, Jordan Heath zsákolásánál már 10-2 volt az Albának, Allerik Freeman büntetőivel meglett a közte tíz is. Öt perc után még csak két duplánál jártak a vendégek. Több fehérvári tripla is a gyűrűből szédült ki, a Bonn pedig közeli kosarakkal zárkózott. Carlos Cabezas aztán megmutatta, milyen finom keze van, a negyed végén pedig Filipovics Márkó lépett be szépen a gyűrű alá, hogy utána saját palánkjánál egy blokkal zárja a jól sikerült tíz percet.

Jesus Ramirez a meccs előtt a lepattanókra hívta fel a figyelmet – nos, ebben jobban állt a Bonn, ezzel együtt az Alba vezetett. Breunig centerkosaraival csökkent a különbség, Filipovics és Freeman válaszolt. A németek ráemelték „jubileumi”, tizedik rossz triplájukat is, ráadásul ziccerben Bartolo rácsimpaszkodott a gyűrűre, így az sem volt érvényes. Keményen védekezett mindkét csapat, sok volt a közelharc, kevesebb a pont. Amint beesett az első hármas a Bonnál, időt kért Ramirez, mert négyre jöttek fel a vendégek. Filipovics igazi hangulatjavító triplát vágott, néhány eladott labda miatt nem nőtt tovább az előny. A félidő végén elbizonytalanodott kicsit az Alba, ezt könnyű kosarakkal bosszulta meg és három pontra zárkózott a Bonn.

A harmadik negyedet a Bonn kezdte, mégpedig Mayo második triplájával, amivel egyenlítettek és összesítésben ismét továbbjutásra álltak. A zóna ellen is betaláltak a németek, szerencsére Freeman is jól célzott kintről. Heath öt pontjával megint vezetett az Alba, de ekkor a Bonn sem úgy dobott, mint az elején. Nagy iram és dobópárbaj jellemezte a meccset, Lórántra a harmadik faultját fújták, Heath viszont belejött, egy lerohanást is harcosan fejezett be. Ötpontos hazai előnynél időt kért a Bonn, majd Jackson agilitásával jött közelebb. Filipovics ismét remekül szállt be, ziccerezett, sapkát adott, a negyed végén pedig Zeno is tett róla, hogy héttel jobban álljon az Alba.

Bonnban a negyedik negyedben rontotta le addigi remeklését a Fehérvár, és ezúttal nem volt akkora előnye. Ezért is volt aggasztó, hogy két vendégkosár esett a záró játékrész első két percében, jött is az időkérés. Filipovicstól pedig egy gyönyörű, leütés utáni visszalépéses tripla. Peterson fejezett be egy lerohanást Cabezas passzából, az utolsó öt percbe lépve nyolccal ment az Alba. Másfél perccel később már csak kettővel, a bonniak védekezése ekkor nagyon nem ízlett a mieinknek. De az időkérés után Zeno, majd Cabezas tett róla, hogy robbanjon a csarnok, utóbbi negyedik hármasát dobva. Lórántot kipontozták, kompenzálásként Bartolo technikait kapott színészkedésért. Cabezas a „kígyótérről” szerzett újabb triplát, 1:20 volt hátra, nyolc pont az előny. A spanyol klasszis ezután egy álompasszal Filipovicsot hozta helyzetbe, elúszni látszott a németek hajója. Időt kértek, de dobást rontottak, az Alba pedig két legjobbja, Cabezas és Filipovics büntetőivel lezárta a meccset. Szenzációs győzelmet aratott és elbúcsúztatta Bundesligából (és a Bajnokok Ligájából) érkezett ellenfelét a fehérvári csapat!

Alba Fehérvár - Telkomm Baskets Bonn 81-69 (24-15, 13-19, 22-18, 22-17)
Alba: Cabezas 19/15, Freeman 12/6, Zeno 6, Lóránt 10, Heath 11/3. Csere: Filipovics 18/6, Peterson 5, Peringer, Tóth P., Keller I., Takács M.

Továbjutott az Alba Fehérvár 165-154-es összesítéssel. A következő ellenfél az izraeli UNET Holon lesz, amely 167-164-es összesítéssel múlta felül az Alba korábbi bolgár ellenfelét, a BC Balkan Botevgradot.