-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Alba Regia Jazz Feszt három estén keresztül Fehérvár Belvárosában
Az idei évben az Alba Regia Jazz Feszt nagyszínpada új helyszínen, a Bartók Béla téren várja a zenerajongókat, míg a kisszínpad a már korábbi években bevált területen, a Szent István Király Múzeum Díszudvarán került felállításra. A jazz és funk zenei műfajnak helyet adó két belvárosi helyszín mindegyikén kora este érdeklődők várták a fellépő zenekarokat, különösen az új helyszínen.
Mint azt Mits Gergő főszervező elmondta, az idei helyszínváltással az volt a céljuk, hogy a Bartók Béla teret visszahozzák a város körforgásába, és élettel töltsék meg. Meglátása szerint ez az "intimebb jellegű" tér nagyon hangulatos lett a színpaddal, a közel négyszáz főnek helyet biztosító székekkel körberakva, valamint a borokat árusító standokkal. S úgy tűnt, a helyszín valóban elnyerte a közönség tetszését, akik igazán meghitt és kellemes környezetben hallgathatták a kedvelt zenekarok koncertjeit. A háromnapos jazz fesztivállal párhuzamosan ugyanis szerdáig itt zajlik Székesfehérvár első szabadtéri borfesztiválja is, ahova már 16 órától várják minden nap a borkedvelő közönséget.
A jazz feszt első fellépője az Equinox volt, akik a Múzeum Díszudvarán zenéltek. A 20 éves múlttal rendelkező zenekar két éve játszik jelenlegi felállásában. Este nyolctól a Singer Street szórakoztatta a közönséget.
A Bartók Béla téri nagyszínpadon elsőként a három Liszt-díjas gitáros, vagyis Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor lépett fel triójukkal, illetve egy basszusgitárossal és egy dobossal kiegészülve. Mint azt László Attila elmondta, nagy örömmel jöttek az Alba Regia Jazz Fesztiválra, mely egy nagyon régi hagyománnyal rendelkező rendezvény. Hozzátette: csodálatos a helyszín, nagyon jól érzik magukat, s remélik, hogy ezzel a közönség is hasonlóképp lesz zenéjüket hallgatva, amelyek saját szerzeményeik.
Magyarország egyik legtehetségesebb jazz-dobosaként számon tartott, Arany Dobverő-díjas Borlai Gergő Los Angelesből érkezett a fesztiválra és kedden 21 órakor lép színpadra a Bartók Béla téren a Mike Gotthard Electric Shock dobosaként. Míg előtte, 19 órakor a Vörös Janka e-series ad koncertet. A múzeumi kisszínpadon kedden a BBNQ & Pocsai Kriszta, valamint a Ludányi Tamás Quartet lép fel.
A Nagyszínpadon szerda este Harcsa Veronika Gyémánt Bálinttal közös akusztikus duója, valamint a Random Trip zárja a fesztivált, míg a kisszínpadon a Gudics-Vörös Trio és a Bogdán Norbert zenekar.