-
Fehérvári orvosokra szavazhatunk
Hatvanhárom székesfehérvári orvos neve szerepel az idei Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj várományosai között. Arról, hogy ki kaphatja meg a rangos elismerést, a szakmai zsűri mellett a fehérváriak is dönthetnek. A szavazás március 16-ig tart, s a díj oldalán nyomon követhető a szavazás legfrissebb állása.
2026.03.16. -
Tisztelgés a hősök előtt
A Városház téren utcaszínházi előadással, koszorúzással, József-napi vásárral, flashmobbal, a Zichy ligetben pedig huszártáborral idézték meg a forradalmi hangulatot március 15-én Székesfehérváron. Az ünnepi programok délután folytatódnak a Városház téren és a Zichy ligetben is.
2026.03.15. -
Diplomaosztó a Kodolányin
Diplomaosztó ünnepséget rendezett a Kodolányi János Egyetem. Ebben az esztendőben háromszáz hallgató vehette át diplomáját.
2026.03.13. -
Magyarországnak igaza lesz?
Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettessel, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével beszélgetett a MCC Székesfehérvári Képzési Központjának legutóbbi ismeretterjesztő programján.
2026.03.13.
Aláírták Székesfehérvár és Luxor testvérvárosi szerződését
Fotó: Köztársasági Elnöki Hivatal
A látogatáson fontos program volt Luxor és Székesfehérvár közötti kapcsolat szerződéses megerősítése.
A város Közgyűlése már korábban, egyhangúlag megszavazta a testvérvárosi kapcsolat megkötését, az egyiptomi parlament küldöttsége pedig idén már tett is látogatást a Királyok Városában.
Az egyiptomi-magyar diplomáciai és gazdasági kapcsolatok évek óta reneszánszukat élik, a két ország között rendszeresek a magas szintű és operatív egyeztetések. A gazdasági kapcsolatoknak kedvez, hogy Egyiptom elnöke, Abd el-Fattáh esz-Sziszi rendkívüli volumenű infrastrukturális és társadalmi fejlesztések kivitelezését és tervezését kezdte meg a Horizon Egypt 2030 Program keretében. Ez kiváló lehetőség a magyar gazdasági szereplőknek, hogy termékeiket a Nílus-völgyébe exportálják. A már meglévő szerződések közül kiemelkedik a sok száz magyar gyártású vasúti kocsira vonatkozó megrendelés.
Székesfehérvár és Luxor kapcsolata jól illeszkedik mind a magyar diplomáciai, mind a külkapcsolati törekvésekbe.
Az Egyiptom déli részén található Luxor egyike Földünk legrégebben lakott településeinek, az ókorban Théba néven volt a legismertebb, méreteit és értékeit még Homérosz is megénekelte. E város az őrzője az egyiptomi újbirodalom korából származó Karnaki templomnak és a királysíroknak, közismert nevükön a Királyok és Királynék völgyének, melyek világörökségi helyszínek. Luxor megközelítőleg félmillió lakost számlál, kiemelkedő turisztikai és kultúrtörténeti központ.
Mindezek miatt Székesfehérvár számára remek lehetőség az egyiptomi várossal való együttműködés, melynek kulturális, muzeológiai, oktatási és turisztikai aspektusai is lehetnek. A szerződés aláírási ceremóniáján Luxorban dr. Cser-Palkovics András leszögezte: „Két ősi, történelmében ugyan más-más okból, de páratlan város szövetségét kötjük ma meg. Ezúton is szeretném hálámat kifejezni egyiptomi vendéglátóink felé a lenyűgöző, barátságos keretekért, melyben aláírhatjuk a mai szerződésünket. Valljuk ugyanis, hogy a nemzetek és népek kapcsolatában új perspektívákat nyithatnak meg a kisebb közösségek szövetségei.” Városunk polgármestere emellett köszönetét fejezte ki Novák Katalin köztársasági elnöknek, amiért diplomáciai törekvéseibe a városokat, a helyi szintű külkapcsolatokat is bevonja.
Az egyiptomi város kormányzója is köszönetét nyilvánította hazánk köztársasági elnökének és kijelentette: „Ez a megállapodás egy szoros együttműködés kezdetét jelenti majd városaink között, valamint a bevezetőjét más egyiptomi és magyar városok közti együttműködésnek, ami számos területen járulhat majd hozzá a tapasztalatok és ismeretek cseréjéhez. A műemléki és idegenforgalmi városok tapasztalatai képezik az alapját a valamennyi kihívással történő szembenézésnek, mint például a fejlesztés, a növekvő urbanizáció kihívásai, és ugyanakkor az örökség megőrzése és a turisztikai célpontok népszerűsítése."
A testvárosi kapcsolatban a következő lépés az egyiptomi fél magyarországi látogatása lehet, hiszen dr. Cser-Palkovics András hivatalos meghívást is intézett Luxor vezetői felé.