Ahol a kereslet és a kínálat találkozik – harmadszor rendezték meg az Alba Regia Állásbörzét

Harmadik alkalommal rendezték meg az Alba Regia Állásbörzét a Sóstói Stadionban pénteken. Többek között iparvállalatok, kereskedelmi szolgáltatók és közlekedési társaságok jelentek meg a seregszemlén, de voltak munkaerő-közvetítők is. A kiállítás iránt már a nyitáskor nagy volt az érdeklődés.
2024.04.12. 20:00 |
Ahol a kereslet és a kínálat találkozik – harmadszor rendezték meg az Alba Regia Állásbörzét

Az állásbörzékre jellemzően azok a cégek jönnek el, amelyek 100-150 főnél több embert foglalkoztatnak. A mostani rendezvényen 24 kiállító vett részt, döntően Székesfehérvár iparát képviselve, de jelen voltak a nagy kereskedelmi láncok, a közlekedési társaságok, a banki szektor és a munkaerő-kölcsönzéssel és – közvetítéssel foglalkozó ügynökségek is.

Előzetesen mintegy 2.400 érdeklődő regisztrált a programra online formában, erre a helyszínen is volt lehetőség. Az álláskeresőket illetően manapság igen széles a skála, vannak köztük fiatalok, felnőttek és idősebbek, a fizikai munkát, szakmunkát végzőktől egészen a felsőfokú végzettségűekig, legyen az mérnök, informatikus vagy éppen jogász – mondta kérdésünkre Batthyányi Csaba főszervező, az Állás Fou You Kft. ügyvezetője.

A megnyitón úgy fogalmazott, hogy négyéves tapasztalatuk alapján az Alba Regia Állásbörze a székesfehérvári munkaerőpiac meghatározó rendezvényévé vált. Aktív életünkben a legtöbb időt a munkahelyünkön, a munkatársainkkal töltjük, éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy hol és mit dolgozunk. Jómagunk és velünk együtt az igényeink is változnak az életünk során, hiszen más munkára van szükségünk 20 évesen, majd családosként, illetve 50 év felett. Az álláskeresőknek kiváló lehetőséget nyújt a börze a fehérvári kínálat feltérképezésére, míg a munkáltatók személyesen találkozhatnak a lehetséges munkavállalóikkal, így többet tudnak meg róluk, mint az önéletrajzból. A főszervező reményét fejezte ki, hogy az előző két börzéhez hasonlóan a mostanin is sok munkakapcsolat jön létre.

Székesfehérvár Önkormányzatát Lehrner Zsolt alpolgármester képviselte, aki köszönetét fejezte ki a szervezőknek és a kiállítóknak. Mint mondta, azért fontos ez a rendezvény, mert Székesfehérvár gazdasági erőcentrum, Magyarország egyik legmeghatározóbb ipari szereplője. A város heterogén, széles spektrumú gazdasággal rendelkezik, ahol széleskörű ismeretekre, sokféle szaktudásra van szükség. Nagy hangsúlyt helyeznek az oktatásra, a duális képzésre a technikumokban, a szakképző intézetekben és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. Az Állásbörze egy olyan fórum, ahol az új munka iránt érdeklődők, a váltani akarók és a munkát kínáló vállalatok közvetlenül, személyesen ismerhetik meg egymást.

Gazdaság

  1. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  2. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.
  3. Érkeznek a midibuszok

    Ahogy arról korábban hírt adtunk, a városrészi lakossági igényekhez igazítva további menetrendi módosítások várhatóak Székesfehérvár helyi közösségi közlekedésében. Fontos előrelépés lesz, hogy a várhatóan ősszel érkező midibuszok új területek – Harmatosvölgy, Sóstó I. és II., valamint Öreghegy – bekapcsolására is lehetőséget adnak.

    2026.06.18.
  4. A sportélet és gazdasági háttere

    A rendezvény középpontjában Székesfehérvár és a vármegye sportélete állt. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a város sportklubjainak vezetői osztották meg gondolataikat egyesületük jelenéről, jövőbeni terveiről, valamint a klubok és a vállalkozók együttműködésében rejlő lehetőségekről. Dr. Cser-Palkovics András a Videoton jövőjéről is szólt.

    2026.06.11.