Béke, nyugalom és önmérséklet - adventi gondolatok Hirt Károlytól

(Egy igaz történet okán)

Az idős néni görnyedt háttal, csoszogva közelített a pénztár felé. Kezében a hiper áruház legkisebb bevásárlókosara, alján néhány gondosan összegyűjtött édesség. Azt a kasszát célozta meg, amelynél reményei szerint a legkevesebbet kell ácsorognia. Úgy tűnt jól döntött. De tévedett. Hasonló testtartással vágódott be elé tömött bevásárló kocsijára támaszkodva két kisiskoláskorú gyermekével az apa és felesége. (Ne gondoljuk, hogy a családfő mozgássérült lenne. Ő csak annak a „sportágnak” a jeles képviselője, amelynek mozgásformáját a gyaloglás-szörfözés-bobozás-rollerozás eszenciájaként írhatjuk le: a bevásárlókocsi driftelésé….)

A néni nem tervezett új pályát. Reménytelen kalandokba már nem bocsátkozott. Beállt a sorba. Türelmesen végig nézte, amint a kocsi feneketlen gyomrából előkerültek a család hétvégéjére szánt finomságok. A jóltápláltság minden jellemzője ott volt a gyerekeken.

Mi lesz itt karácsonykor…? – kérdezi halkan, alig hallhatóan a néni a mögötte állótól, a sorok írójától, de inkább csak magától.

Értelmes válasz helyett sablonok, hogy „biztosan előre vásárolnak”, hogy „szerencsére van az embereknek pénze”, meg hogy „az ő dolguk”...

Szalagra kerültek az édességek. Csokoládé, szaloncukor és narancs. A klasszikusok… És velük az emlékek is. A várakozás hangulata. Ahogyan kis gyermekként számoltuk mennyi van még vissza Mikulásig és mikor jön a Jézuska? Az évtizedek elrepültek, a hangulat megkopott. Jó lenne azt hinni, hogy a családok többségénél az advent első napjával induló és vízkeresztkor véget érő karácsonyi ünnepkör a várakozásról, az örömről, a reményről és az egymásra figyelésről szól. Mint ahogyan a néni kosarában a csokoládé, a szaloncukor és a narancs minden évben erről szól. Arról, hogy szükségünk van a gyermeki várakozásra. Azokra a szimbólumokra, amelyek a karácsonyfával együtt figyelmeztetnek arra, hogy állj meg ember! Ne fogyassz el mindent, amit elfogyaszthatsz! A Földet és egymást. Az erőtartalékainkat és egymás idegrendszerét. Ne legyen a vásárlói kártya a modern búcsúcédula. Mert azért bűnbocsánatot nem nyersz, csak bónusz pontokat, hogy még többet vásárolhassál. Megfizeted az adót ezért. Túlsúlyos gyermek, a munkahelyén agyonhajszolt családfő és anya. És a karácsonyi ünnepek alatt növekvő családi erőszak.

Mi lesz itt karácsonykor…? – hallom magamban ismét a kérdést.

Remélem, hogy béke, nyugalom és önmérséklet. Olyan gazdagság, amilyen a nénike kosarában és lelkében fészkel. Remény, hogy mind jobbak leszünk.

Hirt Károly