-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Adományosztást és farsangi mulatságot szervezett szombaton az ICSKE
Nagyszabású adomány- osztást és farsangi mulatságot szervezett szombaton délután a rászoruló családok részére az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület. A farsangi mulatságon zenés, táncos produkciókkal készültek a szervezők, valamint tartós élelmiszerekből álló csomagot nyújtottak át 100 családnak a Felsővárosi Közösségi Házban.
2015.01.24. 15:15 |
Nagyszabású adományosztást és farsangi mulatságot szervezett szombaton délután a rászoruló családok részére az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület. A farsangi mulatságon zenés, táncos produkciókkal készültek a szervezők, valamint tartós élelmiszerekből álló csomagot nyújtottak át 100 családnak a Felsővárosi Közösségi Házban.

Az ICSKE minden évben megszervezi az adományosztással egybekötött farsangi mulatságát. Az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület minden szakrális ünnepet együtt ünnepel a családokkal, továbbá eltökélt szándéka, hogy minden hónapban gondozza a hátrányos, illetve mélyszegénységben élő családokat.

A mostani farsangi eseményen tombolasorsolással, jelmezbemutatóval is készültek a szervezők, emellett zenés, táncos produkciókat tekinthettek meg az érdeklődők. Rendhagyó módon a tagcsaládok olyan hatalmas segítséget nyújtottak, hogy ezúttal hét darab tortával sikerült kedveskedni a résztvevőknek. Az egyesület elnöke, Horváth Ildikó elmondta, hogy az adományosztás keretében joghurtot, tartós élelmiszert, valamint ivólevet tartalmazó csomagot nyújtottak át mintegy 100 család részére.

Az eseményen dr. Horváth Miklósné és Molnár Tamás önkormányzati képviselők is megjelentek. Beszédében Molnár Tamás kiemelte, hogy farsang alkalmával színt és vidámságot csempészhetünk az életünkbe. Ezen kívül reményét fejezte ki, hogy mindenki jól fogja magát érezni a rendezvényen, valamint hogy minden résztvevő álma és fogadalma teljesül, amit megfogadott 2015-re. Végül köszönetét fejezte ki az ICSKE-nek, hogy megszervezte a szombati eseményt. Ezt követően dr. Horváth Miklósné is köszöntötte a megjelenteket. Mint fogalmazott, az ICSKE végtelen jó szívvel, hatalmas nyitottsággal és nagy energiával vállalja fel az emberek gondjait, mindig próbál segíteni, ahol szükség van rá. Dr. Horváth Miklósné szerint a sok szeretet és kedvesség, amit ezeken a rendezvényeken kap az ICSKE csapata bőven kárpótolja őket azért az áldozatos munkáért, amit elvégeznek.
