-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Adományosztást és farsangi mulatságot szervezett az ICSKE
Adomány- osztást és farsangi mulatságot szervezett csütörtökön délután a rászoruló családok részére az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület. A farsangi mulatságon zenés, táncos produkciókkal készültek a szervezők, valamint tartós élelmiszerekből álló csomagot nyújtottak át a családoknak a Felsővárosi Közösségi Házban.
2016.02.25. 17:07 |
Nagyszabású adományosztást és farsangi mulatságot szervezett csütörtökön délután a rászoruló családok részére az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület. A farsangi mulatságon zenés, táncos produkciókkal készültek a szervezők, valamint tartós élelmiszerekből álló csomagot nyújtottak át a családoknak a Felsővárosi Közösségi Házban.

Az ICSKE minden évben megszervezi az adományosztással egybekötött farsangi mulatságát. Az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület minden szakrális ünnepet együtt ünnepel a családokkal, továbbá eltökélt szándéka, hogy minden hónapban gondozza a hátrányos, illetve mélyszegénységben élő családokat. A mostani farsangi eseményen tombolasorsolással, jelmezbemutatóval is készültek a szervezők, emellett zenés, táncos produkciókat tekinthettek meg az érdeklődők.

dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális és idősügyi tanácsnok örömét fejezte ki, hogy a tavalyi év után az idén is megnyithatja az ICSKE farsangi mulatságát. "Örülök, hogy a sok boldog gyereket látok, akik csodálatos jelmezekbe öltöztek." - köszöntötte a résztvevőket a tanácsnok, aki vidámságot, jókedvet kívánt a rendezvényhez. dr. Dienesné Fluck Györgyi köszönetet mondott az ICSKE elnökének, Horváth Ildikónak és családjának is, hogy lehetőséget adtak a gyerekeknek az ünneplésre.

Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok elmondta, hogy második alkalommal van jelen a rendezvényen, amelyet hagyományosan minden évben megrendez az egyesület. "A farsang az az alkalom, amikor átalakulhatunk azzá, amik lenni szeretnénk. A sok beöltözött gyereket látva azt kívánom nekik, hogy teljesüljenek az álmaik, azok legyenek, akik lenni szeretnének." - köszöntötte a résztvevőket a tanácsnok.

Horváth Ildikó, az ICSKE elnöke elmondta, hogy ez a nap azoké a gyerekeké, családoké akik azért jöttek el a Felsővárosi Közösségi Házba, hogy örömet szerezzenek. Hozzátette, hogy kulturális egyesület lévén az ICSKE továbbra is folytatja a farsangi rendezvényeit. "Az a cél, hogy sok ajándékkal térjenek haza a családok és boldogsággal teljen meg a gyerekek szíve." - tette hozzá adományosztással egybekötött farsangi rendezvény szervezője.