-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
A Vörösmarty Könyvtár is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez
Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg.
A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított kezdeményezésben résztvevő országokban egy teljes héten keresztül lelkes önkéntesek, saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. Azonban nem csak ezen az egy héten, de hosszútávon is a kezdeményezéssel ösztönözni szeretnék a lakosságot, hogy az élhetőbb, tisztább környezet és a környezetkímélőbb életmód érdekében tudatosan figyeljenek mindennapi fogyasztási szokásaikra.
A Depónia Nonprofit Kft. után újabb fehérvári intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez: a Vörösmarty Könyvtár a hulladékcsökkentés jegyében kreatív pályázatot hirdetett, valamint egy virtuális tárlattal hívja fel a nézők figyelmét az újrahasznosítás fontosságára. Horváth Hella online kiállítása a könyvek újrahasznosítását mutatja be.
A Hulladékból újra hasznosat elnevezésű pályázat keretében a szervezők olyan fotókat várnak az indulóktól, amiken hulladékokból újrahasznosított tárgyak, alkotások láthatóak egy szabadon választható témában.
A kreatív kincsekkel pályázni december 12-én, szombaton 18 óráig lehet e-mailben a varga.judit@vmk hu címen.
A szervezők a beérkezett pályaműveket a könyvtár Facebook-oldalán teszik közzé, melyekre december 19-ig lehet szavazni, a három legtöbb szavazatot szerző alkotás tulajdonosai könyvjutalomban részesülnek.
