-
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Szoboszlai a King City Skateparkban
Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29.
A virágzó természet ajándékaiból gyűjthetünk
Folytatódnak a Herbarius gyógynövénygyűjtő túrák: a nyári, virágzó természet ajándékaival ezúttal Gánton ismerkedhetnek meg az érdeklődők Lencsés Rita gyógynövényszakértő vezetésével.
Virágzik az orbáncfű, a cickafarkfű, a mezei zsálya, a réti legyezőfű, a kakukkfű, az apróbojtorján, és talán még a bodza sem nyílt el teljesen, emellett gyűjthetünk lándzsás útifüvet és csalánt.
Rengeteg van az orbáncfűből – más néven szentjánosfűből –, ami nagyon fontos gyógynövényünk, mondja Lencsés Rita. Szent János a nap, a fény, a tűz védőszentje – a növény hatóanyagai gyógyítják a napégést vagy az égési sérülést, ehhez készíthetünk belőle például olajat. Külsőleg-belsőleg gyulladáscsökkentő, kiváló többek között a fekély kezelésére. Ha teának használjuk, hangulat- és kedélyjavító hatású, azonban vigyázni kell, mert fényérzékenységet okozhat, meséli ízelítőként a szakértő.
A gyűjtőtúra június 9-én, vasárnap 9.15 órától indul, a találkozó Gánton, az első buszmegálló környékén, a kitelepített svábok emlékművénél lesz. A megközelítés egyénileg történik, a szervezők a székesfehérvári buszpályaudvarról 8.35 órakor induló járatot javasolják. A tervezhetőség érdekében előzetes bejelentkezés szükséges: a krizsanypannus@gmail.com, 70/338-6173 vagy a lencsesrita82@gmail.com, 30/296-6480 elérhetőségeken. A program körülbelül 13 óráig tart.
Célszerű a túrára vágószerszámot hozni, valamint a gyűjtésre alkalmas papírzacskót. Vasárnap meleg idő várható, ajánlott a napvédő felszerelés és a frissítő.