-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
A Vienna Capitals Fehérváron már legyőzte az Alba Volánt
Utolsó felkészülési mérkőzésén hazai pályán kísérelte meg véghezvinni azt a hőstettet az Alba Volán SC jégkorong csapata, hogy legyőzi az EBEL talán egyik legnagyobb költségvetésével rendelkező alakulatát, a Vienna Capitals csapatát. A fehérváriak Bécsben pénteken 3-2-re nyertek, most azonban ugyanilyen arányban kellett fejet hajtaniuk. Alba Volán - Vienna Capitals 2-3 (1-0, 1-2, 0-1)
2008.09.14. 23:26 |
Utolsó felkészülési mérkőzésén hazai pályán kísérelte meg véghezvinni azt a hőstettet az Alba Volán SC jégkorong csapata, hogy legyőzi az EBEL talán egyik legnagyobb költségvetésével rendelkező alakulatát, a Vienna Capitals csapatát. A fehérváriak Bécsben pénteken 3-2-re nyertek, most azonban ugyanilyen arányban kellett fejet hajtaniuk.Az Alba Volán szerzett vezetést az első harmadban Palkovics révén. A második játékrészben aztán Judex jóvoltából egyenlített a nagy elánnal rohamozó Vienna, sőt Healy találata után már a vendégeknél volt az előny. A harmad végén szerencsére a kék-fehérek tudtak válaszolni, megint Palkovics talát a kapuba, így 2-2-es állásnál vonultak az utolsó pihenőre a csapatok.
Az utolsó periódusban hiába dolgozott ki számtalan helyzetet a Volán, egy eladott korong megpecsételte a hazaiak sorsát: Rotter állította be a 2-3-as végeredményt.
Alba Volán - Vienna Capitals 2-3 (1-0, 1-2, 0-1)
Székesfehérvár, 650 néző, vezette: Árkovics, Barabás, Stadler.
Alba Volán: Szuper - Tokaji, Bonni, Vaszjunyin, Ocskay, Palkovics, Byström, Forsyth, Kovács, Martz, Fekete, Ondrejcik, Horváth, Sofron, Nagy, Hegyi, Jobb, Fodor. Vezetőedző: Ted Sator.
Vienna Capitals: Labbé - Casparsson, Teppert, Tropper, Gallant, Riihijarvi, Werenka, Altmann, Bjornlie, Selmser, Rotter, Lynch, Ignathevs, Healy, Divis, Dolezal, Fox, Judex, Lederer, Johnston. Vezetőedző: Kevin Gaudet.