A várt leépítés helyett bővít a Videoton

 A Videoton Rt.-nél elmarad az ez év elejére korábban tervezett létszámleépítés – tájékoztatott Sinkó Ottó vezérigazgató –, sőt a társaság bővítésbe fogott. Húsz főt már felvettek, s februártól további 20-25 új munkatársat alkalmaznak. Az társaság nem vesz igénybe munkahelymegtartó támogatást sem. Idei, enyhén kedvező várakozásai kapcsán Sinkó Ottó reálisnak tart egy tíz százalék körüli bevételnövekedést, de hosszabb távon kevésbé derűlátó. Azzal számol, hogy körülbelül 2006-tól az erős forint rendkívül súlyos helyzetet teremt a teljes hazai feldolgozóiparban.

2005.01.06. 07:42 |

 A Videoton Rt.-nél elmarad az ez év elejére korábban tervezett létszámleépítés – tájékoztatott Sinkó Ottó vezérigazgató –, sőt a társaság bővítésbe fogott. Húsz főt már felvettek, s februártól további 20-25 új munkatársat alkalmaznak. Az társaság nem vesz igénybe munkahelymegtartó támogatást sem.

 A termelés növelését egy a számítástechnikában és a szórakoztatóelektronikában is érdekelt multinacionális cégtől kapott, túlnyomó részben elektronikai szereléshez kapcsolódó megbízás teszi lehetővé. Ezt a társaságot azonban Sinkó Ottó üzleti okokból nem nevezte meg.

 A fenti, valamint más, tervezett projektjeinek kapcsolódóan a Videoton az idén egy legalább negyedmilliárd forintos technológiai beruházást tervez. A cégnél más, zöldmezős beruházások is folyamatban vannak, a napokban fejeződik be egy hatezer négyzetméteres raktárcsarnok első ütemének építése.

 Idei, enyhén kedvező várakozásai kapcsán Sinkó Ottó reálisnak tart egy tíz százalék körüli bevételnövekedést, de hosszabb távon kevésbé derűlátó. Azzal számol, hogy körülbelül 2006-tól az erős forint – ha fennmarad – rendkívül súlyos helyzetet teremt a teljes hazai feldolgozóiparban. Erre az országnak is fel kell készülnie.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.