-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A természettudományok birodalmában kalandoztak a diákok a Vasváriban
Kalandozások a Természet- tudományok Birodalmában címmel megyei kiírású versenyt szerveztek a Vasvári Pál Általános Iskolában. A kémiai, biológiai és technikai-ügyességi feladatokból álló megmérettetésen a Széna Téri Általános Iskola, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola és a soponyai Gróf Zichy János Általános Iskola és AMI csapatai vettek részt.
2015.03.11. 18:35 |
Kalandozások a Természettudományok Birodalmában címmel megyei kiírású versenyt szerveztek a Vasvári Pál Általános Iskolában. A kémiai, biológiai és technikai-ügyességi feladatokból álló megmérettetésen a Széna Téri Általános Iskola, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola és a soponyai Gróf Zichy János Általános Iskola és AMI csapatai vettek részt.

A megmérettetésről Tóth István, a Vasvári Pál Általános Iskola fizika, technika és informatika tanára elmondta, hogy a résztvevő csapatok családokat jelképezve indultak a versenyen, kifejezve azt, hogy - ahogy az életben is – összefogva juthatnak csak eredményre. A SZÉNA család (a Széna Téri Általános Iskola), az Atomok család (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola) és a Gróf Zichy János Általános Iskola és AMI versenyzőire kémiai, biológiai és technikai-ügyességi feladatok vártak. A zsűri elnöke tisztét idén Viza Attila önkormányzati képviselő töltötte be.

Az első fordulóban a „Legyél te is millió pontos kémiából” című versenyen vettek részt, majd előre kiadott 150 kérdésre kellett gyorsan válaszolniuk. Ezt követően a maradj talpon mintájára szervezett vetélkedőn mérkőztek meg a diákok, a rossz válasz esetén ejtő-szerkezeten estek le a csapatok választott bábui. Utolsó feladatként félig kész alkatrészekből lépegető lovat kellett építeni, ezt körbevitték a diákok az iskola belső folyosóján, és aki hamarabb elért a Vasvári szoborhoz, az kapta meg a tíz pontot. A tudás, a szerencse, a véletlenek és a technikai hibák hozták össze a végeredményt, nyertesek az idén napelemes ajándékokat kaptak.