-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
A Távhőszolgáltatás Napján megoldódik a rejtély!
Székes- fehérváron a SZÉPHÕ Zrt. 2016. március 4-én szakvezetéses erőmű- bejárással, izgalmas, közös kvízjátékkal és egy kreatív versennyel rendezi meg a Távhőszolgáltatás Napját. A versenyre iskolánként és kategóriánként egy-egy csapat jelentkezhetett. A győztes diákcsoport tagjai március 4-én elnyerik a megtisztelő „Táv-Hősök” címet és a vándorkupát.
2016.03.03. 11:52 |
Székesfehérváron a SZÉPHÕ Zrt. 2016. március 4-én szakvezetéses erőműbejárással, izgalmas, közös kvízjátékkal és egy kreatív versennyel rendezi meg a Távhőszolgáltatás Napját. A versenyre iskolánként és kategóriánként egy-egy csapat jelentkezhetett. A győztes diákcsoport tagjai március 4-én elnyerik a megtisztelő „Táv-Hősök” címet és a vándorkupát.

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége fontosnak tartja, hogy a lakosság minél szélesebb körével ismertethesse meg a távhőellátás társadalmi, gazdasági és környezeti előnyeit. Ennek érdekében az elnökség azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy minden évben március 6-án az Energiatakarékossági Világnappal egy időben rendezzék meg a Távhőszolgáltatás Napját. A tagvállalatok ezen a kiemelt jelentőségű napon megnyitják kapuikat a lakosság előtt, bemutatják a távhőellátásban rejlő környezet-, klíma- és energiapolitikai előnyöket, szakmai konferenciákat és a fiatalokat is mozgósító programokat szerveznek.
A SZÉPHÕ Zrt. az óvodásoknak és az alsó tagozatos diákoknak kreatív pályázatot hirdetett „A város kályhája” címmel, melynek célja, hogy a csoportok és osztályok szabadon választott technikával – festett képekkel, gyurmával, vagy akár terménybábokkal – berendezzenek egy-egy cipődobozt, bemutatva, hogy mit jelent számukra az otthon melege. A szervezők minden kisgyermeket megajándékoztak a kiírással azonos című, illusztrált mesével, melyben Turbo, a macska kideríti, hova tűnik a fűtőtestekből nyáron a meleg és hogy tér vissza télen. Elmeséli, hogy őrizték az ősemberek a tüzet, kik vezették be a padlófűtést, és kinyomozza, hova vezetnek azok a titokzatos csövek. A mese végére fény derül a városi kályha rejtélyére. A kicsik háromdimenziós alkotásaiból összeállított kiállításának megnyitója és az eredményhirdetés pénteken 10.00 órakor lesz a SZÉPHÕ Zrt. épületében.
A felső tagozatos és középiskolás tanulók izgalmas kvíz- és ügyességi játékokon vehetnek részt 14.00 órától. A négyfős csapatokat szerdán vetített, képes tájékoztató előadással és egy vezetett erőműbejárással készítették fel a játékos megmérettetés minden feladatára. A versenyre iskolánként és kategóriánként egy-egy csapat jelentkezhetett. A győztes diákcsoport tagjai március 4-én elnyerik a megtisztelő „Táv-Hősök” címet és a vándorkupát.
A Fehérvári Programszervező Kft. felhívására több mint száz ember regisztrált, hogy ezen a napon részt vehessen egy vezetett bejáráson a királysori fűtőerőműben – és Turbo cica után felfedezhesse a város kályhájának titkait.