A szinódusi út kezdete az egyházmegyében - az Egyháznak szüksége van a megújulásra

Ferenc pápa október 10-én hirdette meg a soron következő vatikáni püspöki szinódushoz vezető szinodális folyamatot. Spányi Antal megyés püspök Székesfehérváron, a Szent Imre templomban, szentmise keretében jelentette be ünnepélyesen a szinódusi út egyházmegyei kezdetét és szólított fel egymás meghallgatásra, imádságos életünk elmélyítésére, a Szentlélek befogadására, elcsendesedésre, hogy az Isten szavát meghallva vállaljuk küldetésünket a világban.
2021.10.18. 11:35 |
A szinódusi út kezdete az egyházmegyében - az Egyháznak szüksége van a megújulásra

A Szentatya szándéka szerint, október 17-én vette kezdetét a 2023 márciusáig tartó egyházmegyei szakasz, amely a következő püspöki szinódus témáját veszi alapul: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés.” - kulcsszavakkal.

A város megjelent papjaival, a hívekkel és a Szent Imre iskolások részvételével tartott szentmisében Spányi Antal püspök elimádkozta Ferenc pápa szinódusi imáját, amelyben a Szentlélek vezetését kéri az egységre, az igaz útra. De mi is a szinódusi út? Mi volt a Szentatya szándéka a szinodalitással? A főpásztor kifejtette: az ember számos szokást alakít ki az életében, aminek könnyen a rabjává válik. Az Egyházban is vannak kialakult gyakorlatok, amelyek időről-időre megújulásra szorulnak. Nem azért, mert nem igazak, hanem azért, mert az ember és környezete annyira megváltozott, hogy ezekkel a szokásokkal nem tud mit kezdeni. Ezért van az Egyháznak szüksége arra, hogy mindig megújuljon. Ezt egészen kivételes erővel érezte meg Ferenc pápa és nyitotta meg a szinodális folyamatot, hogy keressük meg az Egyház megújulásának útját, és a Szentlélekre hallgatva legyünk a Szentatya társai. Mert együtt kell járnunk Krisztus nyomában, hogy a közösségeinkben megújulva az egész Egyház is megújulhasson. A pápa a szolgálat szellemében akar új lendületet adni Egyházunk életének, ki akar mozdítani bennünket jól megszokott komfortunkból és új utakra akar vezetni. „Nyíljunk meg a Szentlélek indítására, és vállaljuk fel azt a küldetésünket, amely minden megkeresztelt emberé, az Egyház születésétől kezdve. Vagyis vállaljuk a felelősséget az evangéliumért, a misszióért, az egész Egyházért. Ránk van bízva az evangélium, amit ismernünk kell és megélnünk, amelynek fényét, örömét sugároznunk kell világba. Ez a mi missziónk, amelyben felelősek vagyunk minden emberért, különösen a körülöttünk élőkért, a másik ember hitéért, vallásgyakorlatáért. És nemcsak csak a családunkért, hanem az egész Egyházért is felelősek vagyunk, hisz titokzatos testének mindannyian része vagyunk, és ha egy testrész beteg, akkor az egész testért kell imádkoznunk. Így lehetünk aktív részesei az Egyház életének.”

A püspök arról is beszélt a Szentatya szeretné, megszólítani a hívőket ott, ahol élnek: a plébániákon, a kisebb közösségekben, a lelkiségi mozgalmakban, csoportokban, hogy mindannyian érezzék: meghívást kaptak arra, hogy közösen halljuk meg a Szentlélek sugallatait. Ő azért jön, hogy életet és életerőt leheljen az Egyházba, és megerősítse a közösségeket. Fel akar rázni bennünket a megszokott vallásosságunkból és közös gondolkodást, közösen vállalt felelősséget akar megteremteni bennünk. Közösséggé kell formálódnunk, amely felvállalja küldetését a világban, amely felelősséget érez az egész Egyházért, és amely részt vesz a misszióban.

A főpásztor azért is hangsúlyozta a Szentlélek kiemelt szerepét a szinódusi úton, mert az Egyház új kihívásokkal találkozik, új kérdésekről új módon kell szólnia, hogy elérje az embereket és figyeljenek hangjára. A Lélek frissességével kell válaszolnia az emberek életét érintő problémákra. De megújulásra van szüksége ahhoz is, hogy az evangéliumot minél több emberhez eljuttassa, hogy minél több ember meghallja, befogadja az Örömhírt, amely átformálja életét.
„Mi is megkezdjük ezzel a szentmisével a felkészülést, mert együtt akarunk haladni a világegyházzal a megismerés, megértés és a megosztás útján. Most mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy részt vállaljunk az Egyház életéből és küldetéséből. Részünk legyen nem csak jogainkból, hanem kötelességeinkből is.” - hangsúlyozta Spányi Antal püspök, majd arról beszélt, korunk nagy kérdése: merre akarja vezetni a Lélek az Egyházat? Miként lehet közösen teljesíteni az Isten akaratát ebben az új évezredben, az emberiségnek ebben az új korszakában. „Legyen ez a készületi alkalom, elsősorban az imában való elmélyülés időszaka, próbáljuk meg a csöndben megengedni Istennek, hogy szóljon hozzánk, hagyjuk, hogy a Szentlélek mondja meg lelkünkben, mit akar az Isten az életünkkel. Merre akar vezetni, milyen feladatokat akar rajtunk keresztül teljesíteni a világban. Legyen ez készületi idő alkalom egymás meghallgatására is, Isten jelenlétében, a Szentlélek fényében. Engedjük, hogy a Lélek vezessen bennünket, arra az igazságra, amely a teljes és örök igazság. Legyen ez a készületi alkalom a Szentlélek befogadásán túl az elcsendesedésre! Mert amikor zajban, az információ áradatában élünk, elveszítjük önmagunkat, sodródunk és céltalanok leszünk, mert nem halljuk meg Isten szavát. Legyünk tehát az Isten jelenlétében elcsendesedő emberek a következő időszakban, és hagyjuk, hogy a Lélek formáljon bennünket. Vállaljuk, amit a Szentlélek általunk akar tenni a világban, az Egyházban. Adja az Úr, hogy nyitottak legyünk erre, és az Ő kegyelme vezessen bennünket!"