-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A színház a fehérvári otthontalanokért - a december 9-i előadás jegybevételével is segítenek
Egyedülálló összefogás jött létre Fehérváron, ugyanis a Vörösmarty Színház és a Kríziskezelő Központ közös adománygyűjtést szervez. A december 9-i Õfelsége komédiása című előadásra, akik jegyet vásárolnak, azok nem csak szórakozni érkeznek, hanem a jegy árával segítenek azoknak, akik az utcán kénytelenek élni mindennapjaikat. A színház aulájában ezen az estén meleg téli holmikat is gyűjtenek és Cserta Gábor fehérvári hajléktalanokat bemutató szociofotóiból nyílik kiállítás.
2014.11.28. 07:35 |
Egyedülálló összefogás jött létre Fehérváron, ugyanis a Vörösmarty Színház és a Kríziskezelő Központ közös adománygyűjtést szervez. A december 9-i Õfelsége komédiása című előadásra, akik jegyet vásárolnak, azok nem csak szórakozni érkeznek, hanem a jegy árával segítenek azoknak, akik az utcán kénytelenek élni mindennapjaikat. A színház aulájában ezen az estén meleg téli holmikat is gyűjtenek és Cserta Gábor fehérvári hajléktalanokat bemutató szociofotóiból nyílik kiállítás.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok, Takács Ildikó Krisztina szociális és mentálhigiénés munkatárs, Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője és dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója közösen tartott sajtótájékoztatót a jótékonysági akcióról.
„Nemrégiben kerestek meg a Kríziskezelő Központ munkatársai és a segítségünket kérték. Akkor még nem tudtam, mit tehetnénk. A nagyszínpadon éppen az Õfelsége komédiása próbája volt, melyre beültem és megütötte a fülemet a következő mondat: Armande kőlapot helyeztetett Moliére sírjára és megparancsolta, hogy vigyenek a temetőbe száz nyaláb fát, hogy a lángjánál a hajléktalanok megmelegedhessenek. Az emberi szívnek, és talán a színháznak is megvan a maga melege, amellyel segíthet a rászorulóknak”- mondta dr. Szikora János az adománygyűjtési akcióról szóló sajtótájékoztatón.
A Kríziskezelő Központ munkája télen mindig nehezebb, ugyanis a hideg beköszöntével a hajléktalanok még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. Székesfehérváron mintegy 100-120 ember tölti az éjszakát a szabadban. „Túlélni segítünk nekik: a téli időszakban hatalmas hiánycikk például a meleg lábbeli. A pályázati forrásaink nem fedezik a ruházkodást, ezért kérjük a színházlátogatók segítségét is” – mondta Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője.
A jótékonysági akció mellé állt dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok is. Mint mondta a Kríziskezelő Központ sokakat elindított már azon az úton, mellyel újra a közösség és a társadalom aktív tagjai lettek, miután saját maguk miatt vagy szerencsétlenséges sorozata után az utcára kerültek. Bízom benne, hogy a színházba járók is érzékenyíthetők, és a jó ügy mellé állnak. Jegyvásárlással és adománnyal is támogathatják a központot és a hajléktalanokat”
Az előadás napján, azaz december 9-én Cserta Gábor fotóit tekinthetik meg a Vörösmarty Színházban, melyen az életképek a székesfehérvári hajléktalanok helyzetét mutatják be. A támogatói jegyek november 28-ától vásárolhatóak meg a Vörösmarty Színház jegyirodájában.
