-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A Szent István oratórium csendül fel a Harmonia Albensis utolsó koncertjén
A sorozatot valódi zenetörténeti kuriózum zárja július 28-án: a Rómában és Bécsben működött hírneves olasz zeneszerző, Antonio Caldara 1713-ban Rómában bemutatott Szent István-oratóriuma hangzik el kiváló énekes szólisták, valamint a hazai régizene-játszás prominens együttese, a Savaria Barokk Zenekar tolmácsolásában, Németh Pál irányításával.
2022.07.27. 12:35 |
A sorozatot valódi zenetörténeti kuriózum zárja: a Rómában és Bécsben működött hírneves olasz zeneszerző, Antonio Caldara 1713-ban Rómában bemutatott, Szent István-oratóriuma hangzik el július 28-án.
A koncerten kiváló énekes szólisták, valamint a hazai régizene-játszás prominens együttese, a Savaria Barokk Zenekar tolmácsolásában, Németh Pál irányításával hallhatjuk a Szent István-oratóriumot.