-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
A Székesfehérvári Diáktanács tábora Velencén
A tanév elején a hagyo- mányokhoz híven háromnapos tábort szerveztek a Székes- fehérvári Diáktanács tagjainak Velencén. A fiatalok vasárnapig ismerkednek egymással, a Diáktanács szerepével és lehetőségeivel, illetve az idei programok összeállításával. A háromnapos eseményen mintegy hetven tanuló vesz részt.
2016.09.03. 14:26 |
A tanév elején a hagyományokhoz híven háromnapos tábort szerveztek a Székesfehérvári Diáktanács tagjainak Velencén. A fiatalok vasárnapig ismerkednek egymással, a Diáktanács szerepével és lehetőségeivel, illetve az idei programok összeállításával. A háromnapos eseményen mintegy hetven tanuló vesz részt.
Pénteken kora délután kezdődött el a Székesfehérvári Diáktanács szeptember 2-4. között tartó, évindító programja a Velencei Ifjúsági Táborában, mellyel az október elejére tervezett tisztújítást készítik elő. A programokat a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársai szervezik. A háromnapos velencei táborban emellett a közeljövőben megnyíló székesfehérvári Új Nemzedék Közösségi Terének munkatársai is képviseltetik magukat, akik technikai és sporteszközökkel is segítik a programok megvalósítását. A három nap alatt olyan programokat szerveznek a diákoknak, melyek segítségével minél jobban megismerhetik egymást, emellett arról is képet kaphatnak, hogy melyikük alkalmas a Székesfehérvári Diáktanács vezetésére. Az idei tanácskozáson a Székesfehérvári Diáktanács közel hetven tagja vesz részt. Vasárnap kora délutánig számos fontos témát néznek végig közösen a táborozók, amelyek között az eddigi tapasztalatok összegzése mellett az elkövetkező hónapok programtervei és a felmerült ötletek kidolgozása is szerepel.
A három nap során a diákság és a városvezetés egyeztetheti az idei tanév diákprogramjaival kapcsolatos elképzeléseit, emellett kiváló alkalom nyílik a hasznos információk átadására is. A szakmai tanácskozást Mészáros Attila alpolgármester vezeti. „Két nagyon fontos célja van a Székesfehérvári Diáktanács velencei táborának. Egyrészt minden évben változik a Diáktanács összetétele, hiszen sok új taggal bővül a testület. A háromnapos tábor során kiváló alkalom nyílik arra, hogy az új tagok a rangidősökkel, valamint a szervezet felépítésével, programjaival és lehetőségeivel is megismerkedjenek. Másrészt egy új tanév kezdetén nagyon lényeges, hogy a hagyományosan megszervezett programok lebonyolítását a fiatalok átbeszéljék, és újabb ötleteket tegyenek hozzájuk. Az idei tanév ráadásul igazán különlegesnek ígérkezik, hiszen a Városi Diákbál, a Diáktanács adventi napja és a Sportnapon kívül újabb nagyszabású program elé néz Székesfehérvár. 2014 után ugyanis ismét városunk adhat otthont 2017 februárjában az Országos Diákparlamentnek. A rangos eseményre háromszázhúsz fiatal érkezik majd az ország minden pontjáról. Természetesen a Székesfehérvári Diáktanácsnak is kiemelt szerepe lesz ezen a programon; néhányan delegáltak lesznek, míg többen komoly és hasznos önkéntes munkát végeznek, ezzel is segítve a rendezvény minél sikeresebb lebonyolítását.” – mondta Mészáros Attila, aki hozzátette: a Székesfehérvári Diáktanács októberi tisztújításán egy elnököt és várhatóan három alelnököt választanak majd meg. Végül reményét fejezte ki, hogy a fiatalok olyan vezetőket választanak majd maguk közül, akik az idei évben is jól irányítják a testületet.
„Az elmúlt évekhez viszonyítva, a mostani táborban nagyon sok általános iskolás vesz részt. Ezt örvendetesnek tartom, hiszen azért dolgozunk a Székesfehérvári Diáktanácsban, hogy a legfiatalabbakat is bevonjuk a programjainkba. Az újonnan érkezők rengeteg tapasztalattal lehetnek gazdagabbak, emellett kreatív ötleteikkel ők is segítik a munkánkat. A csoportos foglalkozások révén remek alkalmunk nyílik arra, hogy átbeszéljük az éves programtervet. A tanévkezdő táborban ugyanis a tervezett programok konkrét vázában és időpontjában is meg kell állapodnunk.” – mondta Bódig Péter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke, aki arra is kitért, hogy a velencei táborban már az október eleji tisztújításra is megkezdte a felkészülést a testület.
A tanévkezdő tanácskozásra olyan vendégeket is meghívtak, akik a székesfehérvári ifjúsági-zenei életbe és a fiataloknak szóló irodalmi, színházi programokba engednek betekintést a résztvevőknek. A tanulóknak emellett idén is több élménydús programelemet biztosítanak a három nap alatt a szervezők: ebben az esztendőben éjszakai sportprogramon, önvédelmi bemutatón és kenutúrán is részt vehetnek a Velencei-tavon.



