-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Elkészült Mohai Tamás új lemeze - 1983-as Faxni dal is van az albumon
"Egy időben kicsit többet foglalkoztam a kelleténél azzal, amire nincs befolyásom, viszont körülvesz a mindennapokban, és ez rá is nyomta a bélyegét a döntéseimre. Most már úgy látom, felette kell ennek állni, ahogy az Élet az élet felett című dalban is éneklem" - mondta Mohai Tamás.
A jellegzetes hosszú ősz szakállt viselő gitáros a nyolcvanas évek közepén a székesfehérvári Faxni együttessel vált ismertté, majd számos más formációban, például a Török Ádám és a RABB-ban, a Háborúban, a KFT-ben, a Boom Boomban, a Berki Tamás Bandben vagy a Tomistarsban gitározott és énekelt.
A zenész rockzenei énjét előtérbe helyező A szabadság fokát egy öttagú zenekar vezetőjeként készítette, csapatában mellette Török Péter (gitár), Jud Harmony (ének), Kis G László (basszusgitár) és Mohai Szabolcs (dob) szerepel. "A 2015-ben az 50. születésnapom alkalmából kiadott, összegző jellegű tripla CD-imen, amelyen legalább két tucat új dal volt, Jud Harmony és Szabolcs, az unokaöcsém már hallható, az akkori anyag bemutató koncertjén pedig Török Ádám fia, Péter is közreműködött".
Mint kifejtette, gondolkodását és ennek zenei kifejeződését tekintve sok mindenben visszatért ahhoz a Mohai Tamáshoz, aki 1990 környékén a Faxni együttes frontembere volt. "Rájöttem, hogy 50 felett új dolgokat keresni emelt óraszámban nem érdemes, bejártam azt a kört, ami rám lehetett jellemző. Örülök, ha azt mondják, hogy a kirándulások során nem veszítettem el önmagam"
A szabadság foka tizenkét dala az elmúlt időszakban született, markáns kivétel a Karnevál című szám, amely a Faxni első, 1983-as demóján szerepelt. Ennek végén hallható, hogy "az ikszedik sikertelen kísérlet után sem adom fel".
"Ez a sor nem szerepelt az eredeti dalban, most írtam hozzá. Időnként megesnek ilyen késői utánírások, az 1989-ben megjelent első Faxni-album, a Tizedik történet nyitódala, a Budapest felé késnek a vonatok is kapott néhány éve egy új versszakot, amiből kiderül, hogy már Budapest felől is késnek a vonatok" - idézte fel Mohai Tamás. Hozzátette: induláskor Bródy, Dusán, Bereményi és Dévényi Ádám szövegei hatottak elsősorban rá.
A november 10-i koncert nemcsak amiatt lesz érdekes, hogy a teljes albumot végigjátszák, hanem azért is, mert felcsendülnek olyan rég nem hallott Faxni-slágerek, mint a „Mellettem mögöttem”, a „Benne vagyunk” és az „Inkább jó éjszakát”.
"A Mohai Tamás Banddel szeretnénk turnézni, további lemezeket készíteni. Ugyanakkor vannak terveim a dzsessz világában is, van a tarsolyomban négy-öt friss kompozíció. Számomra ez összefolyik: amikor rockot játszom, akkor is dzsesszt játszom és fordítva, miközben az egész egy bluesos valami lesz" - mondta Mohai Tamás.