-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A Salzburgi mise csendült fel az idei utolsó Harmonia Albensis koncerten
A Harmonia Albensis templomi koncertsorozat idei utolsó eseményén két Mozart-remekmű csendült fel a Szent Sebestyén-templomban. Az esten az Alba Regia Szimfonikus Zenekart és a Székesfehérvár több kórusát egyesítő összkart hallhatta a Szent Sebestyén templomban a közönség.
2018.07.27. 06:51 |
Az 1779 tavaszán egy Salzburg környéki templom Mária-képének szertartásos megkoronázására készült „Koronázási mise” Mozart életművének egyik ékköve, mely az egyházzene konzervatív stílusát mesterien ötvözi az olasz opera varázslatos bel canto dallamosságával.
A Salzburg-i misével zárult a Harmonia Albensis