-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
A Rákóczi Szövetség táborának diákjait fogadta Székesfehérvár polgármestere
A Vörösmarty Színház és a Rákóczi Szövetség között immár közel egy évtizedes az együttműködés.
2012-ben Szikora János korábbi színházigazgató vezetésével született meg a Koronázási Szertartásjátékok sorozata, amely az Árpád-házi királyok történetét mutatta meg dramatikus formában. Ezekbe a nagyszabású előadásokba kapcsolódott be immár közel egy évtizeddel ezelőtt a Rákóczi Szövetség, amelynek táborába a Kárpát-medencéből, sőt a világ több pontjáról is érkeznek magyar fiatalok.
"Mindig öröm, ha a nemzet történelmi fővárosában, Székesfehérváron, a határon túlról érkezett magyar anyanyelvű fiatalokat köszönthetünk. Az meg különösen nagy öröm, ha visszatérő vendégekről van szó, hiszen ez azt mutatja, élményekkel teli volt a tábor, jó ide visszajönni.” – köszöntötte a székesfehérvári Koronázási Szertartásjáték előadásában részt vállaló fiatalokat – akik közül többen már nem először vannak itt – dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városháza Dísztermében. A városvezető jó felkészülést kívánt a tizennégy ifjú színésznek, s hozzátette, bízik abban, hogy szerte a világban jó hírét viszik Székesfehérvárnak.
„Ez egy rendhagyó szertartásjáték lesz, ahol maga a szertartás háttérbe szorul, s a város történelmi szerepe, illetve Székesfehérvár akkori „polgármestere” válik főszereplővé. 1301-et írunk, amikor meghal III. András, s nincs új király, csak trónkövetelők. Az egyik ilyen Károly Róbert, aki ekkor mindössze tizenkét éves. A város bezárja a kapuit előtte, ám ugyanez a koronázóváros tíz év múlva mégis kinyitja ugyanezeket a kapukat, s Károly Róbert fejére felkerülhet a korona. Vajon miért zárták be a kaput, s aztán miért nyitották ki? Mi történhetett ebben a tíz évben? Milyen szerepe volt ebben a város első emberének?” – vázolta az előadás fókuszát a találkozón Szikora János, a szertartásjáték rendezője. Hozzátette, a 2012-ben életre hívott szertartásjáték az egyik olyan örökség, amelyet most átad utódjának, tudva, hogy Dolhai Attila kiváló alkotói feltételeket teremt majd a folytatáshoz.
A Vörösmarty Színház új igazgatója, Dolhai Attila megköszönte a fiataloknak, hogy részt vesznek az először augusztus 17-én, az Aranybullánál látható előadásban. Azt kérte, kívánta, maradjon meg bennük az a gondolatiság, az az erő, ami a próbák során a sajátjukká válik, s térjenek majd vissza Szent István városába.
Dr. Cser-Palkovics András azt is elmesélte az ifjú vendégeknek, hogy habár Székesfehérvár bíróinak és esküdtjeinek – azaz kvázi az akkori polgármestereknek és képviselőknek – a nevét egész hosszan ismerik a középkorból, s ezek a nevek elolvashatók a Kistanácstermben is, ám az 1301 és 1310 közötti időszakból, azaz amíg Károly Róbertet meg nem koronázták, nem ismertek, kik voltak a város vezetői. Ez már önmagában is talányos, titokzatos, ezért is volt érdemes erről a korszakról színdarabot rendezni. A látogatók kérésére Székesfehérvár polgármestere azonmód idegenvezetővé változott, és érdekes történetekkel fűszerezve mutatta be nekik a Városháza történelmi tereit.