-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A nyáj és a jó pásztor az élet - beiktatták Ugrits Tamás plébánost
Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgató plébánosi beiktatására került sor vasárnap délelőtt az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánián.
A szentmise elején a hagyományoknak megfelelően az új plébános hivatalosan is átvállalta a felelősséget a közösség lelkipásztori vezetéséért. A beiktatási szertartás részeként a püspök felkérte az új plébánost, hogy vállalja a plébánosi hivatalt, majd Ugrits Tamás plébános fogadalmat tett a papi hivatás és a közösség szolgálatára.
A szertartás során mondott szentbeszédében a püspök imádkozott az új plébános lelkipásztori munkájáért.
"Örömnap ez a mai nap, mert ennek a közösségnek, az egyházmegye székvárosának egyik legfontosabb közösségének van új pásztora. Pásztor, aki kész vezetni a rábízott közösséget. A pásztor felelős a nyájért. A pásztornak ismerni kell a bárányokat, a pásztornak tudni kell, mire van szüksége a nyájnak. Tudnia kell, hogyan tudja olyan forráshoz vezetni a nyájat, ahol vizet kap, és olyan táplálékhoz, amely erősíti, a beteget gyógyítja, és amely erőt ad a népnek." - fejtette ki szentbeszédében Spányi Antal püspök.
Ugrits Tamásról szólva a püspök atya kiemelte, hogy az új plébános jó pásztor, aki kipróbált, tapasztalt, aki életét odaadja hűségesen és következetesen, így napról napra, mindig újrakezdve, mindig Istennel járja az utat.
Spányi Antal püspök atya szentbeszédében kiemelte azt is, hogy a papság is rászorul az imádságra, így nemcsak a papnak, a pásztornak kötelessége a nyájért imádkozni, hanem a nyájnak, a híveknek is kötelességük imádkozni a pásztorért. "A pásztor és a nyáj olyan fogalmak, amelyeknek csak egymásra utalva van értelmük. A pásztor nyáj nélkül semmi, a nyáj pásztor nélkül pedig pusztulásra ítélt. De a nyáj és a jó pásztor az élet." - fogalmazott.

"Ígérem, hogy a plébánia híveinek tanítását, megszentelését és kormányzását a jó pásztor szeretetével és gondosságával végzem, együttműködve pap testvéreimmel, és világi munkatársaimmal. Ehhez kérem Isten segítségét, főpásztorom áldását és a hívek imáját." - fogalmazott eskütételében Ugrits Tamás plébános. A beiktatási szertartás zárásaként a főpásztor a nagyszámú ministránsok és lelkipásztori munkatársak körében átadta a templom kulcsait az új plébánosnak.
Ugrits Tamás plébános atya Csákváron nőtt fel és már 18 évesen felmerült benne, hogy a papi hivatást választja, de még egy hétéves kitérő következett, amibe sok minden belefért: egy főiskola, munka, és katonaság. Huszonöt éves volt, amikor jelentkezett és elkezdte a szemináriumot. Budapesti tanulmányait követően 1991-ben szentelték pappá, majd három évet tanulhatott Rómában, a Gregoriana Pápai Egyetemen. Amikor hazajött, Takács Nándor püspök úr Budakeszire helyezte, elsősorban azért, mert van ott egy katolikus gimnázium, ahol hittant taníthatott négy éven keresztül. Négy év után került az egyházmegye központjába, 1998-tól püspöki tikár, majd 2002-től püspöki irodaigazgató lett. 2010-től a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda iskolabiztosa, 2017-től pasztorális püspöki helynök. 2025. január 1-jei hatállyal az Székesfehérvár-Öreghegy Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosának nevezte ki Spányi Antal megyés püspök.