-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A nemzet ébredése - több helyszínen tisztelgett a város a 48-as forradalom hősei előtt
Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, Jókai Mór naplóit követve elevenedett meg a történelem Fehérvár belvárosában március 15-én. A Városház téren a Vörösmarty Színház művészeinek és lelkes székesfehérvári színjátszók közreműködésével rendezett ünnepi műsort láthatott a közönség, majd a város és Fejér megye vezetői emlékeztek a forradalomra. Az ünnepi megemlékezés a hagyományoknak megfelelően a Fekete Sas Szállónál zárult, ahol annak idején a fehérvári márciusi ifjak találkoztak a forradalom napjaiban.
2015.03.15. 13:13 |
Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, Jókai Mór naplóit követve elevenedett meg a történelem Fehérvár belvárosában március 15-én. A Városház téren a Vörösmarty Színház művészeinek és lelkes székesfehérvári színjátszók közreműködésével rendezett ünnepi műsort láthatott a közönség, majd a város és Fejér megye vezetői emlékeztek a forradalomra. Az ünnepi megemlékezés a hagyományoknak megfelelően a Fekete Sas Szállónál zárult, ahol annak idején a fehérvári márciusi ifjak találkoztak a forradalom napjaiban.
A március 15-i programok idén is huszárbemutatókkal kezdődtek, azonban az idei évben új helyszínen, a Halász utca és a Rác utca közötti füves területen került sor az eseményre.A Fehérvári Huszárok Egyesülete bevezette az érdeklődőket a tábori élet és a lópatkolás rejtelmeibe majd az Első András Lovagrend tagjai ágyúsimogatóval vártak minden korosztályt.
A Városház téren a Vörösmarty Színház művészeinek és lelkes székesfehérvári színjátszók közreműködésével rendezett ünnepi műsort láthatott a közönség. Városunk lelkes színjátszói Petőfi Sándor Nemzeti dalát és a márciusi ifjak 12 pontját kiemelve idézték fel a 167 évvel ezelőtti pesti és székesfehérvári forradalmi eseményeket. Ebben közreműködött a Vörösmarty Színház két művésze, Lábodi Ádám, mint narrátor és Kozáry Ferenc is, aki az ünnepi műsort rendezte. A műsorokat a Jancsárkert helyi termelői vásár-, piac- és közösségi tér, a Fejér termék, valamint a Fehérvári Kézművesek Egyesülete egész napos őstermelői és kézműves vására és bemutatók is színesítették. Az érdeklődők részt vehettek a József-napi vásár kreatív foglalkoztatóin, kosárfonó- és fafaragó műhelyein is.
A Városház téren idén először találkozhattunk a Fehérvári Mívelt Társalgási Tanácsadóval is, aki fogadóóráin megismertette általános illemtudásunk elengedhetetlen elemeit hasznos útravalókkal segítve látogatóit. A TáncolKodó Néptáncegyüttes rögtönzött táncházakkal, a népi zenészek hangszerbemutatókkal fokozták a vásári forgatag hangulatát. Az országos kezdeményezéshez csatlakozva a Kossuth Lajos utca és a Városház tér sarkán a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjaival szavalták együtt a fehérváriak a Nemzeti dalt.
A Városház téren rendezett ünnepi megemlékezésen dr. Molnár Krisztián, Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy ha ma 48 forradalma előtt tisztelgünk, nem csupán a szuverén állam mellett teszünk hitet, hanem a haladás mellett is. „Önöknek, nekünk, gyermekeinknek 1989 hozta el végre az új, szabad köztársaságot, melyet az 1848-ban megszülető polgári Magyarország szellemi örökösének tekinthetünk. Megszenvedte ugyan a nemzet a változást, fájdalmas volt a szembesülés az ország valós gazdasági állapotával, de mára már ebben is előrelépett.” – hangsúlyozta Molnár Krisztián, aki szerint a 48-as szabadságharc máig továbbélő eszméi erős talapzatot kínálnak minden magyar tenni vágyásának. „Tennivalónak pedig ma sem vagyunk híján. Hajtsunk hát fejet nagyszerű eleink emléke előtt és próbáljunk a magunk korában méltóak lenni hozzájuk, építsük tovább a magyar nemzet független és erős Magyarországát.” – zárta ünnepi beszédét a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
„Eszmék fénylenek fel és halványulnak el, a tegnap erősei mára gyengévé válnak és a jövő is ismeretlen mindannyiunk számára. Ezzel együtt változnak ünnepeink is, hisz ki is emlékszik ma már az ifjabbak közül november 7-e ünnepére? Valószínűleg senki. Az akkor született eszmék mára könnyűnek találtattak, „nagyjait” mára elfeledtük. Ám vannak újra az állam, a nép akaratából felemelt hőseink, akiknek neveit és tetteit a ma embere tartja tiszteletre és követésre méltónak. Úgy mondják, a történelmet a győztesek írják – és bár ez kissé cinikusan hangzik – egyáltalán nem az.” – mondta ünnepi beszédében Székesfehérvár polgármestere.
Cser-Palkovics András kiemelte, hogy az új történelmet nem kevesek és nem erőnek erejével diktálják, hanem maga a nép alkotja. „A nép, amely szabadon dönt a maga sorsa felől, gyakorolja a jogait, képviselőin, vagy más szószólóin keresztül hangot ad elégedettségének, vagy éppen bajainak, amelyik választ, törvényt hoz, formálja a napjait, országát, városát és meghatározza jövőjét: azaz megvalósítja azt, amiért 1848-49 hősei küzdöttek.” – tette hozzá. „Vannak ünnepeink, amelyek korokon át is megkérdőjelezhetetlenek voltak, március 15-ét nem merte, nem bírta eltakarni az a rendszer sem, amely igyekezett a nemzeti érzületet nemkívánatosnak venni és a mely a 48-as forradalomról való megemlékezéseket legfeljebb tűrt nyűgként viselte el.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere, aki szerint „a nép, amely a Velencei-tavi, vagy a balatoni hétvégi telekre, a kiskertbe igyekezett éppen, a vasárnapi gulyásfőzés közben sem feledkezett el arról, hogy nemcsak a vizes fa füstje ingerli az orrát..” „Valami más is bűzlött neki, és bár a 15-ei gumibotozást közel sem vállalták tömegek, szívében megőrizte a nemzet a szabadság, a függetlenség és a felkelés eszméjét. Megőrizte és felélesztette.” – tette hozzá.
Az ünnepi megemlékezés a hagyományoknak megfelelően a Fekete Sas Szállónál zárult, ahol annak idején a fehérvári márciusi ifjak találkoztak a forradalom napjaiban. A szálló falán lévő emléktáblánál helyeztek el koszorút Fejér Megye és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői, valamint a pártok, a civil szervezetek és a fegyveres testületek képviselői is megemlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról.





