-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
A "Nap Gyermekei" lettek a kicsik az Ybl Miklós Lakótelepi Óvodában
A idén már hatodik alkalommal szervezte meg a dm a Nap gyermekei CSR programját, amely során a napvédelmet állította országos pályázata középpontjába. A melanoma szűréssel egybekötött családi napot az Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvoda nyerte, így csütörtökön délután a gyerekek egy élményekkel teli programot kaptak ajándékba, a színpadi programok mellett játékos vetélkedőn tehették próbára magukat.
2016.05.27. 06:59 |
A idén már hatodik alkalommal szervezte meg a dm a Nap gyermekei CSR programját, amely során a napvédelmet állította országos pályázata középpontjába. A program célja, hogy szakemberek segítségével felhívják a nyilvánosság, főleg a szülők és pedagógusok figyelmét a napvédelemre. Az ovisokat és a pedagógusokat hívták játékra, melynek keretén belül kreatív napvédelmi eszközöket készítettek.
KÉPGALÉRIA a csütörtök délutáni gyermekprogramról
KÉPGALÉRIA a csütörtök délutáni gyermekprogramról
A pályázatban közel háromszáz óvoda nyert naptejet, a legötletesebb pályázatok közül pedig sorsolással döntötték el, hogy melyik intézmény nyeri el a fődíjat. A melanoma szűréssel egybekötött családi napot a székesfehérvári Felsővárosi Óvoda Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodája nyerte, így csütörtökön délután a gyerekek egy élményekkel teli programot kaptak ajándékba, a színpadi programok mellett játékos vetélkedőn tehették próbára magukat.
„Örülünk, hogy több száz óvoda küldte el hozzánk pályázatát, jól látszik, hogy a pedagógusok és a gyerekek sokat foglalkoztak a napvédelmi eszközök elkészítésével, s így sikerült játékos formában megközelíteni a témát. Köszönjük partnereinknek és vásárlóinknak, hogy idén is program mellé álltak” – mondta el Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere.
Dr. Szabó Renáta, a MelanomaMobil bőrgyógyász szakorvosa szakmai tanácsokkal segítette a programot, a nyertes óvodában is szűrésre várta a gyerekeket és szüleiket.


