-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A nagyböjtben csendül fel Bach: Máté-passiója a Budai úti Református templomban
A Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő kompozíció az úgynevezett oratórium-passió alfajába tartozik.
A Szentírás a nagypénteki eseményeket elbeszélő textusai mellett kiegészítő szövegeket is tartalmaz, amelyek hol meditatív, hol szenvedélyes reagálásokkal kísérik az egyes stációkat. A librettóhoz Bach megrázóan szép zenét komponált, amely az emberi érzelmek hatalmas skáláját járja be a fájdalomtól és a gyásztól az örök életbe vetett hitben való megnyugvásig.
A passió előadásában neves énekművészek és az Ars Oratoria Kamarakórus és a Kodály Zoltán Iskola Gyermekkara lesz az Alba Regia Szimfonikus Zenekar partnere.
A Budai úti Református templomban rendezett hangversenyt Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy dirigálja. Az evangélista szerepében: Christian Rathgebert köszönthetjük. Szólót énekel majd, Halmos Eszter – Ancilla (szoprán), Kovács Ágnes (szoprán), Nagy Bernadett (alt), Stefanik Márta (szoprán), Thurnay Viola – Testis (alt), Tillai Csilla – Ancilla II, Uxor Pilati (szoprán), Bánky Mátyás – Pontifex II. (basszus), Borka Ákos (basszus), Horváth Csaba – Pontifex I. (basszus), Melkovics Zoltán – Jézus (basszus), Orosz Balázs (tenor), Tillai Atilla (tenor). A hangversenyen közreműködik az Ars Oratoria Kamarakórus, a Kodály Zoltán Iskola Gyermekkara (Karnagy: Kneifel Imre). A március 28-i hangversenyre jegyek EZEN az oldalon válthatók.