A Musica Historica és Miqéu Montanaro közös középkori koncertje

A Földközi-tenger medencéje a középkorban is megőrizte jelentőségét Európa történelmében és a művészetek terén.

Az ókori kultúra hatásán túl az új anyanyelvű, világi irodalmak is e környezetben találtak táptalajra és értő közönségre. Az udvari szerelmi költészet formanyelvét a mai Dél-Franciaországban élő, okszitán nyelvű trubadúrok teremtették meg.

Ezt a hagyományt alakították tovább az észak-francia trouvère-ek, majd gallego, olasz és német nyelvű követőik, akik egész Európában elterjesztették. E nyolcszáz éve élt költők nemcsak a líra megújítói voltak, hanem énekesek és zeneszerzők is. Éppúgy találunk közöttük nemeseket, sőt uralkodókat (például Oroszlánszívű Richárd angol királyt), mint kézműveseket, akik művészetük révén emelkedtek fel. Két híres trubadúr, Peire Vidal és Gaucelm Faidit Magyarországra, Imre király udvarába is eljutott a 12. század végén. A trubadúrok egyszólamú zenéjében az antik örökség ötvöződhetett az arab zenekultúrával, a Keletről érkező új hangszerek, például a vonósok (rebab, rebek) lehetőségeivel.

Ebből az üde, tavaszi ihletésű muzsikából ad ízelítőt a Musica Historica Együttes, valamint egy igazi jelenkori trubadúr, az improvizációban is jeleskedő Miquèu Montanaro.

A szerelmi költészet, a fin’amor korai gyöngyszemeit az azonos című antológiából magyar fordításban is meghallgathatjuk. Néhány dallam felidézi Ibéria zenéjét, a francia és német diákok latin dalait őrző Carmina Burana kódexet, sőt az olasz táncmuzsikát is.