-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A méheknek is megtetszett Kálmáncsehi Domokos kalapja
Most van itt a méhek rajzás ideje és ilyenkor az anya bárhol helyet talál magának, kéménybe vagy akár kerti fára telepszik. Általában 10-15 ezer méh vesz körül, hogy védje. Szerdán délelőtt Kálmáncsehi Domokos kalapja tetszett meg egy anyának, akit méhek ezrei vettek körül. A rajt szakszerűen, méhész fogta be rövid időn belül.
2015.05.20. 14:26 |
Most van itt a méhek rajzás ideje és ilyenkor az anya bárhol helyet talál magának, kéménybe vagy akár kerti fára telepszik. Általában 10-15 ezer méh vesz körül, hogy védje. Szerdán délelőtt Kálmáncsehi Domokos kalapja tetszett meg egy anyának, akit méhek ezrei vettek körül. A rajt szakszerűen, méhész fogta be rövid időn belül.

Ha a méhész követi a rajt, akkor megtarthatja méheit és a követéshez például mások magánterületére is léphet. Ha nem köbveti, akkor a raj azé lesz, aki megtalálja, de általában a befogó méhészek szokták kérni a befogásért cserébe.
A rajban a méhek szelídek, lerázhatók, lesöpörhetők egy zacskóba, dobozba vagy kasba, ahonnan kaptárba telepíthetők.

Több ezer méh közvetlen közelről tanulmányozza Ohmann Béla alkotását, amely haraszti mészkőből állít emléket a XV. század kiemelkedő humanista tudósának, a város prépostjának, a székesegyház őrzőjének.
Méhrajbefogók Székesfehérváron:
Antal István 30/621-0825
Antal István 30/621-0825
Hornyák Ferenc 30/365-7598
Kolmer Gábor 30/486-6254