-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
A megváltott sírhelyekre továbbra is lehet temetkezni
A Hosszú-, a Szedreskerti-, a Sóstói katolikus- és a Csutora temetőkben nem lehet új sírhelyeket váltani. Akinek azonban megváltott sírhelye van az érintett temetőkben, a jövőben is temetkezhet a sírkertekben, akinek pedig férje, felesége ezekben a temetőkben nyugszik kettős sírban, természetesen koporsós mellétemetkezéssel is temetkezhet, ha úgy dönt a család.
2016.04.01. 15:00 |
A Hosszú-, a Szedreskerti-, a Sóstói katolikus- és a Csutora temetőkben nem lehet új sírhelyeket váltani. Akinek azonban megváltott sírhelye van az érintett temetőkben, a jövőben is temetkezhet a sírkertekben, akinek pedig férje, felesége ezekben a temetőkben nyugszik kettős sírban, természetesen koporsós mellétemetkezéssel is temetkezhet, ha úgy dönt a család. A négy temetőben egyébként egyetlen szabad sírhely sincs, megteltek az elmúlt évszázadokban, az omlásveszély pedig egyre több problémát jelent a földmunka végzés során – mondta Bozai István városgondnok.
Mit jelent a temetők lezárása a gyakorlatban?
A temetők lezárása egy olyan jogi kategória, ami azt jelenti, hogy a sírhelyek újraértékesítése szűnik meg a gyakorlatban. Akinek családi kriptája vagy sírja van ezekben a temetőkben, azoknak a használata a jövőben is minden további nélkül lehetséges. Például a megvásárolt kettes sírhelyek esetében, amiket általában házastársak váltanak meg, minden további nélkül lehetséges lesz a mellé temetés ezután is.

Az önkormányzati temetők fenntartója, a Városgondnokság olyan geotechnikai szakvéleményt kapott a fenti négy temető esetében, mely kimondja, hogy 80 cm-nél mélyebben lévő földmunkákat nem, vagy csak korlátozottan lehet végezni. A temetéseknél ezekben a temetőkben valószínűleg bennmaradó zsaluzatot kell majd alkalmazni. A döntés értelmében pedig mostantól a lejáró és nem megváltott sírokat nem értékesítik újra.
Akinek a férje, felesége ezen temetőkben van eltemetve továbbra is temetkezhet koporsóban?
Kettős sírhely esetén a házastárs mellé temetésre - ami alapvető kegyeleti jog - ezután is minden további nélkül meglesz a lehetőség akkor is ha koporsós temetést szeretne a család. Urnás temetkezés esetén, miután a földmozgatás nem jár egy méternél mélyebb földmunkával az eddigi gyakorlat szerint lehetséges a rátemetés. Az utóbbi időben egyébként a temetkezések mintegy kétharmada urnás a fehérvári temetőkertekben.

Mitől állt elő éppen most ez a probléma?
Elég ha csak arra gondolunk, hogy háromszáz év alatt egy sírkertben hányszor ásták ki a sírokat, amiket kegyeleti okból nem lehet tömöríteni. Éppen ezért nagyon laza szerkezetű már a föld ezekben a temetőkben és sajnos a sírok ásásakor többször visszaomlik a talaj. Ez munkavédelmi problémát jelent, de nagy baj az is, hogy a temetési szertartás alatt beomolhat a föld, ami komoly kegyeleti probléma. Ilyenkor meg kell állítani a temetést és újra ki kell mélyíteni a sírt a koporsónak. A sírkertek végleges lezárása egyébként egy nagyon hosszú folyamat lesz, ami évtizedekig is eltart majd.

A sírhelyeket továbbra is meg kell váltani ezekben a temetőkben?
Fontos tudni, hogy a sírhelyeket továbbra is meg kell váltani, hiszen mint fenntartónak tudnunk kell, hogy melyik sírhoz kinek van rendelkezési joga és kit tudunk értesíteni, ha például a síremlékkel valami történik. Mostantól azonban, azokban a sírokban, ahol nem történik sem urnás, sem pedig koporsós temetés, tehát gyakorlatilag a család lezárja a sírt, megváltási díjat nem kell fizetni a megváltáskor. Élő példa erre a problémára, hogy a Hosszútemetőben például száz éves, műemléki kriptáknál nem tudjuk, hogy kihez tartozik a rendelkezési jog és nem találjuk a hozzátartozókat, hogy értesítsük őket.