-
Lorena a festő
Július 13-án, hétfőn 17 órakor a Krajczáros Art Galleryben lesz Lorena a festő – Időtlen idők című tárlatmegnyitója. A kiállítást Németh István kuratórium elnök nyitja meg.
2026.07.12. -
Nyáresti vigadalom
Szombaton este a Fanta-villa kertjében Buch Tibor és sztárvendégei örökzöldekkel, musical- és operettslágerekkel szórakoztatták a hallgatóságot. Az est vendége volt Vörös Edit operett- és musicalművész, Horgas Eszter fuvolaművész, közreműködött Horváth Elemér „Emi” (hegedű) és Horváth Péter (zongora).
2026.07.11. -
Séták és bábok a belvárosban
Érkeznek királyaink és titokzatos városi sétákat is tehetünk - ezen a hétvégén is számos program várja a helyieket és a turistákat Székesfehérváron.
2026.07.10. -
Dicsőség a magasságban!
A Szent Imre Templomban vette kezdetét a Harmonia Albensis koncertsorozata. Az első vendég a hagyományokhoz hűen Pad Zoltán karnagy vezetésével az Ars Oratoria kamarakórus volt.
2026.07.10.
A katonahősökért imádkoztak halottak napján a Don-kanyar Emlékkápolnánál
„Halottainkkal összeköt a szeretet, amely erősebb minden másnál. Összefűz bennünket és megtart a szeretet erejében. Mikor a halottainkra emlékezünk, világosan kell látnunk, hogy az élethez hozzátartozik az, hogy áldozatot kell hoznunk. Áldozathozatal nélkül nincsen emberi élet.
Áldozatot kell hozni mindenkinek, akinek vannak céljai.
A célokért tudni kell lemondást, összeszedettséget vállalni, Minél nemesebb, minél nagyobb a cél, annál nagyobb az áldozat is.
Katonáink, kik életüket áldozták a nemzetért, valami szent célt, szent eszmét láttak maguk előtt.
Látták családtagjaikat, szeretteiket, látták otthonukat, lakókörnyezetüket. Látták a hozzájuk tartozó temetőket és benne halottaikat. Látták, hogy mindezért kell vállalni akár a halál áldozatát is. Kell, hogy hódolattal gondoljunk rájuk és fejet hajtsunk előttük. Leljék meg az örök életet!" - imádkozta szentbeszédében Spányi Antal, püspök.
„Jó dolog emlékezni a hősökre. Felemelő, megtisztító, katarzist adó érzés a rájuk való gondolat. Kell, hogy az ő példájukon tanuljuk meg a hazaszeretetet, a nemzet becsületét és tisztességét. Köszönjük Istennek a hősöket és kérjük számukra Istentől a mennyország boldogságát.” - tette hozzá a főpásztor.
Az emlékmisén részt vettek és koszorúztak a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének képviselői, a Történelmi Vitézi Rend és a Katonai Hagyományőrzők Szövetségnek tagjai, valamint számos megemlékező.