-
A várost és polgárait szolgáljuk
A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.
2026.03.10. -
A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral
Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.
2026.03.06. -
Költségvetés 2026
Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.
2026.02.20. -
Az Ikarustól a tigriscápákig
Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.
2026.01.26.
A JóPont Alapítványnak mindig van egy jó ügye Fehérváron is
„Ha van egy otthonülő nagymamád/nagypapád, akkor feltétlenül bíztasd arra hogy a korosztálya körében mozgassa át magát, cseréljen receptet, érezze jól magát és mozduljon ki otthonról!” – így adta hírül a JóPont Alapítvány, hogy az általuk életrehívott, immár Székesfehérváron is megtalálható JóPont Adománybolt bevételéből ingyenes gerinctornát biztosítanak júliusban és augusztusban a fehérvári senioroknak, akiket a Köfém Művelődési Házban várnak hétfőnként.
2023.07.14. 16:46 |
A Szépréti Krisztina és Jócsák Éva által létrehozott alapítvány célja, hogy a megunt, már nem használt játékok, ruhák, konyhai kellékek, azaz minden, ami egy háztartásban van, az adományboltokon keresztül találjon új gazdára.
Székesfehérváron is van JóPont Adománybolt
Az Agárdon és most már városunkban is található apró kis üzletbe betérő adományozók és vásárlók jó ügyeket támogatnak, legye szó természeti kincseinek megőrzéséről, a komposztálás népszerűsítéséről, iskolai könyvtárak bővítéséről vagy családsegítésről. Az ÖKK Podcast legfrisseb adása a Sarló utca 11/D szám alól jelentkezik.