-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
A Jesenice ellen elsöprő játékkal rukkolt elő az Alba Volán
Amíg matematikai esély van a rájátszásba kerülésre, addig keményen küzd az Alba Volán az Erste Bank Eishockey Liga alapszakaszában. 10 mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt a tabella hatodik helyén álló Acroni Jesenicét fogadták a sereghajtó fehérváriak. Az előrelépésre minden pontra szükségük van a kék-fehéreknek, így a papíron erősebb szlovénok ellen is győzelmet szeretett volna aratni Ted Sator alakulata. Alba Volán SC – Acroni Jesenice 5–1 (1-0, 2-0, 2-1)
2009.01.13. 19:59 |
Amíg matematikai esély van a rájátszásba kerülésre, addig keményen küzd az Alba Volán az Erste Bank Eishockey Liga alapszakaszában. 10 mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt a tabella hatodik helyén álló Acroni Jesenicét fogadták a sereghajtó fehérváriak. Az előrelépésre minden pontra szükségük van a kék-fehéreknek, így a papíron erősebb szlovénok ellen is győzelmet szeretett volna aratni Ted Sator alakulata. Nem is kezdett rosszul az Alba Volán SC. Az ötödik percben Martz lövését védte Hocevar kapus, a lecsorgó korongot pedig Byström küldhette volna az üresen maradt kapuba, de lövése célt tévesztett. A Jesenice nem jelentett különösebb a hazai kapura, még akkor sem, amikor emberelőnyben játszhatott. A 11. percben Guerriero ziccert hibázott, Robar eséséből indult meg a csatár, majd aztán egy kettős emberfórt már nem hagyott kihasználatlanul a Volán. A 15. perc elején az ellentmondást nem tűrő támadójáték eredményeként Ocskay passzából Kovács Csaba volt eredményes, kapásból bombázott a hálóba. A 18. percben Martens növelhette volna az előnyt, de éles szögből leadott löketét védte Hocevar.
A második harmad elején kettős emberelőnyben játszhatott majdnem másfél percen át a Jesenice, azonban képtelenek voltak betalálni a jól záró fehérváriak ketrecébe. Sőt, amint Tokaji Viktor büntetése letelt, rögtön támadásba lendülhetett, hiszen Martz szerzett korongot, a kanadai megindult, centerezett, Tokaji pedig fonákkal emelt Hocevar kapujába, emberhátrányból növelte előnyét a Volán. Hiába próbálkozott az Acroni, a kék-fehérek hiba nélkül játszottak, és erre rá is tettek egy lapáttal a 37. percben, amikor a fiatalok sora villant. Sofron megkerülte a kaput, középre kanalazott, Hegyi Ádám pedig kilőtte a kapu jobb oldalát, 3-0.
A harmadik harmadban is remekelt az Alba Volán. A 46. percben Palkovics Krisztián kapott egy korongot Kovácstól, Palkó egy védőt elfektetett, a pakkot pedig Hocevar lábai között lőtte a hálóba. Nem sokkal ezután kettős emberfórba kerültek a hazaiak, és ezt Nathan Martz váltotta gólra a 49. percben, 5-0.
Hogy ne legyen teljes a fehérváriak öröme, arról a játékvezetők tettek, mert az 52. percben bennláttak egy, a Volán játékosai és szurkolói által erősen véleményezett korongot, Marcel Rodmannak adva a találatot.
Az Alba Volán SC 5-1-re nyert, hosszú idő után ismét legyőzve a Jesenicét, de a Graz és az Olimpija diadalával megmaradt a pontkülönbség a hátsó régióban.
Alba Volán SC – Acroni Jesenice 5–1 (1-0, 2-0, 2-1)
Székesfehérvár, 1000 néző
Vezette: Jelinek (Erd, Smetana)
AV: Szuper – Bonni (1), Byström, Fekete (1), Guerriero, Martz 1 (2xee), Tokaji 1 (eh) (1), Martens, Kovács 1 (2xee) (1), Ocskay (1), Palkovics 1, Horváth, Jobb, Hegyi 1, Nagy (1), Sofron (1), Ondrejcik, Fodor, Benk, Vaszjunyin. Vezetőedző: Ted Sator
Jesenice: Hocevar – Kranjc, Martin, D. Rodman, M. Rodman 1, Strömberg, Robar, Kovacevic, Razingar, Terlikar, Pare, Dervaric, Rebolj, Manfreda, Poloncic, Hafner, Selan, Brus, Rajsar. Vezetőedző: Doug Bradley
Kiállítások: 6 ill. 22 perc