-
Gyereket a magasba!
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg népszerű, közösségépítő kezdeményezését. Szeptember 26-án a székesfehérvári Koronás Parkban is egyszerre emelik majd a magasba gyermeküket a résztvevők.
2026.09.24. -
21. Sárkányhajó Fesztivál
Szeptember 25-én, pénteken ismét a sárkányfejjel díszített hajók versenyén szurkolhatunk a Csónakázó-tónál. Délelőtt a középiskolás, valamint az átalános iskolás korosztály méri össze tudását: 9.45 órától a Nebuló Open Kupa, ezt követően, 10.50 órától pedig a Kisdiák Vegyes Kupa küzdelmeire kerül majd sor. A délután folyamán pedig az egyetemi regatta következik.
2026.09.24. -
Zene, sport, bélyeg
Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben.
2026.09.23. -
Kutatók éjszakája 2026
Négy helyszínnel csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programjához Székesfehérvár. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, a Harman Becker Kft-nél, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon és a Lánczos Kornél Gimnáziumban varázslatos tudományok, tudományos varázslatok szemtanúi lehetnek az érdeklődők.
2026.09.23.
A héten már megkezdődtek az edzések a Csónakázó-tavon
A kikötő a helyére került már és a héten megérkeznek a tároló konténerek is a Zichy ligetből.
Szipola Antal a Vitál Klub SE elnöke elmondta, hogy a telet végigedzették szorgalmasan a gyerekek és örömteli, hogy senki sem hagyta abba a kajakozást. Az edzések hétfőn, szerdán és pénteken vannak és általában 16 órakor kezdődnek. Az edzés két órás elfoglaltságot jelent, melyen Fidel László olimpiai ezüstérmes, világbajnok oktatja a fiatalokat. Többen a Vitál Klub SE tagjai közül is kenuba szállunk és onnan segítjük a munkát.
Az összes hajó igénybevétele a székesfehérvári iskolák csoportjai részére 10:00 – 14:00-ig díjmentes. Időpont egyeztetés javasolt a helyszínen, vagy a vitalclub@vitalclub.hu e-mail címen.
Hét éves kortól lehet jelentkezni, ez az a kor, amikor a gyerekek már megértik a lapátforgatás és a kormányzás technikáját. A legidősebbek 14 évesek, utána már hajót kell váltani és át kell ülniük a K1-es hajókba.
Az igazi évadnyitó majd a május 1-jei Sportmajális alkalmával lesz, ugyanis a Csónakázó-tónál rendezünk egy vizisport majálist "vendégünk a vitorlázás" szlogennel - mondta Szipola Antal. Nem vitorlázni fognak a gyerekek a Csónakázó tavon, csak szeretnénk bemutatni a VVSI versenyzői és edzői segítségével, hogy milyen kishajókat lehet a gyerekek alá tenni: Laser és Optimist hajókat mutatunk be, illetve olyan különlegességek lesznek kiállítva, mint példul Rakonczai Gábor kenuja, amivel átevezte az Atlanti óceánt, illetve Fa Nándor gumimotorosát fogjuk bemutatni, ami a Spirit of Hungary földkerülő versenyen a rajtnál és a célnál segédkezett. Varga Lajos a Nelson nevű hajóját hozza el, azt a 8 méter hosszú vitorlást, amivel 2017-ben megnyerte a Balaton kerülő szóló egytestű vitorlásversenyt és ezzel a hajóval tartja a Kenese - Keszthely sebességi rekordot is.