-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
A HEROSZ Állatotthonnak szervezett gyűjtést a Gyöngyvirág Óvoda
Az Állatok Világnapja alkalmából szerveztek gyűjtést a Gyöngyvirág Óvodában az HEROSZ Fehérvári Állatotthona javára. A több tízezer forint értékű kutya- és macskatápot a gyerekek és óvónőik maguk vitték ki a menhelyre, melyet meg is tekintettek kedden délelőtt. Az adományt jó szívvel fogadták az otthonban, hiszen néhány napra megoldja az állatok ellátását.
2016.10.11. 14:50 |
Az Állatok Világnapja alkalmából szerveztek gyűjtést a Gyöngyvirág Óvodában az HEROSZ Fehérvári Állatotthona javára. A több tízezer forint értékű kutya- és macskatápot a gyerekek és óvónőik maguk vitték ki a menhelyre, melyet meg is tekintettek kedden délelőtt. Az adományt jó szívvel fogadták az otthonban, hiszen néhány napra megoldja az állatok ellátását.
KÉPGALÉRIA a Gyöngyvirág ovisok menhelyi látogatásáról
KÉPGALÉRIA a Gyöngyvirág ovisok menhelyi látogatásáról
A Micimackó csoport kezdeményezte a jótékonysági akciót, melyet az egész intézményre kiterjesztettek. Gyűjtöttek készpénzt, melyből kutya- és macskatápot vásároltak, de voltak olyan szülők, akik a saját maguk által vett adománnyal kapcsolódtak a gyűjtéshez. Így megközelítőleg negyvenezer forint értékű támogatás jött össze, melyet a csoportba járó gyermekek és óvónőik személyesen, nagy örömmel adtak át kedden délelőtt a Takarodó úti állatotthonban.
Az akciót támogatta és az átadáson is részt vett Deák Lajosné, a 11. számú választókerület önkormányzati képviselője. Úgy fogalmazott: az óvónőkkel, a szülőkkel együtt nagyon fontosnak tartják, hogy a gyerekek minél hamarabb megtanulják az állatokkal való kapcsolattartást és a helyes bánásmódot. Lényeges, hogy saját maguk tudjanak gondoskodni az állatokról, ezért is vitték ki személyesen az adományokat a HEROSZ-hoz. A képviselő hozzátette, hogy a következő években folytatják az akciót.
Az Állatotthonban jelenleg közel 150 kutyát és több mint 80 cicát gondoznak, így minden segítségnek örülnek. Az élelemadomány azért jó, mert így arra már nem kell költeni, a felszabaduló összegeket pedig állategészségügyi célokra tudják fordítani. – mondta Krepsz Gyöngyi, a létesítmény vezetője. Hozzátette, fontosnak tartják, hogy jó kapcsolatot ápoljanak a helyi óvodákkal, iskolákkal, mert az oktatás, a megelőzés által elejét tudják venni a rossz tartásnak, az állatbántalmazásoknak. Az adományok átadását követően a Micimackó csoport bejárta a menhelyet, és megtekintette a felnőtt és kölyök állatokat egyaránt.
A HEROSZ Fejér Megyei Szervezete tíz éve működteti a Gyermektagozatát, melyhez csak ebben a tanévben négy iskola öt csoportja kapcsolódott. A környezeti-nevelési programban havonta tartanak különféle témájú, elméletben és gyakorlatban egyaránt gazdag foglalkozásokat. Az iskolák, óvodák külön kérésére a HEROSZ munkatársai, önkéntesei bármely intézményben tartanak oktatást, illetve szívesen fogadnak csoportokat előre egyeztetett időpontban a Takarodó út 5. szám alatt.



