-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválját rendezik szombaton
Ötödik alkalommal rendezik meg a Művészetek Házában a „Húzd Keresztül…!” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválját szombaton. A versenyprogram 10 órakor kezdődik, 25 csoport méri össze tudását. A rendezvényre szeretettel várják a néptáncot kedvelő fiatalokat, a hozzátartozókat és a szurkolókat.
2017.05.16. 15:03 |
A Motívum Kulturális Egyesület, a Fejér Megyei Művelődési Központ - Művészetek Háza, valamint az Alba Regia Táncegyesület közös szervezésében immár ötödik alkalommal mérhetik össze néptánctudásukat a versenyző tánccsoportok a „Húzd Keresztül…!” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiváljának keretében. A találkozó célja, hogy az országban működő gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek, különböző korosztályok és táncműhelyek bemutatkozhassanak egymásnak, valamint egy szakmai grémium előtt. Székesfehérváron évi rendszerességgel lehetőséget biztosítanak erre a csoportoknak. Az elnyerhető minősítési fokozatok: arany, ezüst, bronz és kiemelt arany. A zsűri fesztiváldíjat és koreográfiai díjat is odaítél a nap végén.
A május 20-án, szombaton 10 órakor kezdődő versenyprogramon 25 táncegyüttes képviseli települését illetve iskoláját, az ország különböző pontjairól. A csoportok jelentős részének zenei kíséretét a székesfehérvári Galiba Zenekar látja el, ők lesznek a fesztivál „központi zenekara”. A versenyprogram végeztével a zsűri szakmai egyeztetése alatt a résztvevő táncosok különböző szabadidős programokon, kézműves foglalkozásokon, filmvetítéseken vehetnek részt, megtekintheti A DÖNTÉS kiállítást, valamint a Kákics Zenekar táncházában mulathatják az időt az eredményhirdetésig.
A néptáncfesztivál szakmai zsűrijében elismert néptáncos szakemberek, koreográfusok, néptánc pedagógusok foglalnak helyet: Tóth Judit, a Gödöllő Táncegyüttes művészeti vezetője, Hahn-Kakas István, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús táncos, 2015 OTP Táncház díjjal kitüntetett néptáncpedagógus és Kökény Richárd Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tánckarvezetője, Örökös Aranysarkantyús néptáncos.
A programot a Motívum Kulturális Egyesület szervezi, a lebonyolításához Székesfehérvár Megye Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és az Alba Regia Táncegyesület is támogatást nyújt. A rendezvényre szeretettel várják a néptáncot kedvelő fiatalokat, hozzátartozókat, szurkolókat!
Résztvevő együttesek:
Seregélyesi Gyöngyszemek (Seregélyes); Cseppforrás Néptáncegyüttes (Százhalombatta); Kissiba Néptáncegyüttes (Százhalombatta); Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes (Veszprém); Ikarus Táncegyüttes (Székesfehérvár); Szilágyi Keresztény Iskola és AMI 3. osztályos csoportja (Veszprém); Naprózsa Néptáncegyüttes (Százhalombatta); Tordasi Pillikék 2. csoportja (Tordas); Tordasi Pillikék 3. csoportja (Tordas); Sárvíz Táncegyüttes (Aba); Talentum Gyermektáncegyüttes (Szabadka); Sziporkázó Táncegyüttes (Palics); Kalocsai Liszt Ferenc AMI Kis Bokréta csoportja (Kalocsa); Kalocsai Liszt Ferenc AMI Bokréta csoportja (Kalocsa); Gezemice Néptánccsoport (Gencsapáti); Kiskópic Néptánccsoport (Gencsapáti); Kodály Zoltán Ált. Isk. Gimnázium és AMI Árvalányhaj Néptánccsoportja (Székesfehérvár); Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Keszőce, Csöröge, Gabonca csoportjai (Székesfehérvár)