-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
"A forradalom 13 napja a közös szabadság szeretetének a napjai"
A 60 éve történt eseményekre emlékeztek hétfőn délelőtt az ’56-os emlékműnél a város felsőoktatási intézményei. A hagyományteremtő rendezvényen a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa, a Kodolányi János Főiskola és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói hajtottak fejet a 20. századi magyar történelem meghatározó időszaka és a Magyar Szabadság Éve előtt.
2016.10.24. 13:36 |
A 60 éve történt eseményekre emlékeztek hétfőn délelőtt az ’56-os emlékműnél a város felsőoktatási intézményei. A hagyományteremtő rendezvényen a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa, a Kodolányi János Főiskola és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói hajtottak fejet a 20. századi magyar történelem meghatározó időszaka és a Magyar Szabadság Éve előtt.
KÉPGALÉRIA a megemlékezésről
KÉPGALÉRIA a megemlékezésről
1956-os megemlékezést tartottak Székesfehérvár felsőoktatási intézményei hétfőn délelőtt. Az ünnepségen Örsi Fanni Kenneth Klára Anyu, tüntetni megyek! című versét tolmácsolta az ’56-os emlékműnél.

Ünnepi beszédében Salamon Kitti azt mondta: „’56 magabiztosságot, valóságtudatot és tisztességet adott a magyaroknak.”
Salamon Kitti, a Corvinus Egyetem fehérvári hallgatója beszédében a tisztelet fontosságát hangsúlyozta, hiszen – mint mondta – az ’56-osok nélkül nem lehetnénk azok, akik vagyunk. Nem mindennapi hősöknek nevezte a forradalmárokat, akik felismerték, hogy sorsfordító tettek múlnak rajtuk. „Küzdelmük rendkívüliségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az tizenhárom nap legalább 26 évet ér: 26 év megváltozott rendszert, az én egész életemet. Nekünk, magyaroknak más nemzetekkel ellentétben a 13-as szám hozta meg a szerencsénket. Nekünk minden év 378 napból áll. Mert minden évhez hozzákapcsolódik az a 13 nap, a közös szabadság szeretetének a napjai. (…) ’56 magabiztosságot, valóságtudatot és tisztességet adott a magyaroknak.” – fogalmazott Salamon Kitti.

Az ünnepi megemlékezés koszorúzással zárult: Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester rótták le tiszteletüket, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusát Czinkon-Léber Judit tanulmányi és kollégiumi előadó, a Kodolányi János Főiskolát Dr. Vizi László Tamás oktatási rektorhelyettes, Nagy Lili és Boda Evelin hallgatók, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát Dr. Busics György intézetigazgató, Dr. Engler Péter intézetigazgató-helyettes, a HÖK-öt Fésűs Csaba és Kovács Krisztián hallgatók képviselték. Koszorúzott továbbá a Fidesz Székesfehérvári Szervezete nevében Molnár Tamás önkormányzati képviselő.
A veszteségek és a gyász mellett a 60 évvel ezelőtti események egyik legnagyobb adományaként az igazságot hangsúlyozta. A mai nemzedékről, a mai korról azt mondta, hogy kevéssé becsüljük meglévő értékeinket – így 1956 arra is kötelez, hogy újra higgyünk a közösségben. A hallgató a forradalomban példamutató Székesfehérvárról azt mondta, hogy a város reményt ad: egy olyan városként, ahol fiatalnak és idősnek is jó lenni, és amely dinamikus környezetet, közös célokat és nyugodt reménységet nyújt. Végül megkérte a jelenlévő fiatalokat, hogy mindenki mondja el a saját ’56-os történetét, hiszen rajtuk is múlik, a jövő generációja megbecsüli-e a történelmét; saját történeteként a téren a 60 éve eldördült sortűzre emlékezett, majd háláját fejezte ki a szabadságért.

A hallgatók megemlékezése előtt kisiskolások tűztek nemzeti zászlót az október 24-i fehérvári sortűz áldozatainak emléktábláihoz az '56-ososk terén.
