A fogyatékkal élők a gyakorlatban mutatták meg a sofőröknek, hogy miben segíthetnek

A Volánbusz, az önkormányzat és a fogyatékkal élőket képviselő civil szervezetek közös érzékenyítő programján vettek részt a buszsofőrök. Az alkalmanként egyórás program során az érintettekkel együttműködve próbálhatják ki a hétköznapokban is előforduló szituációkat.
2022.10.12. 08:35 |
A fogyatékkal élők a gyakorlatban mutatták meg a sofőröknek, hogy miben segíthetnek

A látás-, mozgás-, hallás- és értelmileg sérült emberek saját maguk mutatták be a buszsofőröknek, mivel segíthetik a közlekedésüket a hétköznapokban. Az érzékenyítés célja, hogy személyes tapasztalatokon alapuló oktatásban részesüljenek a Volánbusz autóbuszvezetői.

A keddi foglalkozáson egy fehérvári csuklós autóbuszon az első ajtónál a látássérültek, a második, rámpás ajtónál a kerekesszékkel közlekedők, a harmadiknál a hallássérültek, az utolsó ajtónál pedig az értelmileg sérültek mutathatták meg, hogy milyen szituációkkal találkoznak a buszos közlekedés során. 

Lengyel Zsófia, az Önkormányzat esélyegyenlőségi referense és a Székesfehérvári Érzékenyítő Program elindítója elmondta, hogy "sajnos mindannyiukat érték már negatív tapasztalatok a korábbiakban az élet sok területén, melyek elkerülhetőek lehetnek a hasonló érzékenyítő foglalkozással." 

Fontos, hogy az autóbuszvezetők egymás között is hírét vigyék a foglalkozáson hallottaknak. „Szeretnénk egy kicsit gördülékenyebbé tenni azt a helyzetet, amikor egy buszsofőr találkozik egy fogyatékkal élővel. Megpróbáljuk a tőlünk telhető legvidámabban, de mégis komolyan és őszintén bemutatni milyen, amikor mi, fogyatékkal élők buszozni szeretnénk.”

Fehérvári színes

  1. Múhelyfoglalkozások a Rác utcában

    Izgalmas műhelyfoglalkozásokat szerveznek az előttünk álló hétvégén a Rác utcai Kézművesek Házában. A zöldvessző műhelyben húsvéti használati és dekorációs tárgyak készülnek, emellett nyitva áll az ÖrökGyöngy műhely és csipkeverő műhely is.

    2026.03.19.
  2. Nívódíjas MET Aréna

    Ünnepélyes keretek között avatták fel a 2025. évi Építőipari Nívódíj elnyerését tanúsító táblát a székesfehérvári MET Arénában. A multifunkcionális csarnok nemcsak a hazai jégkorongsport modern fellegvára, illetve számos sportág nemzetközi versenyei és kulturális programok méltó otthona, hanem innovatív műszaki megoldásaival és fenntartható kialakításával a hazai építőipar egyik kiemelkedő teljesítménye is.

    2026.03.18.
  3. Természettudományos kalandozás

    Tizenöt csapat vett részt a tavaly szeptemberben indult Kalandozás a Természettudományok Birodalmában elnevezésű vetélkedőn, amelynek döntőjét szerdán tartották a Vasvári Pál Általános Iskolában. A komoly felkészültséget kívánó, komplex versenyt a Zentai Úti Általános Iskola Barnamedvék nevű csapata nyerte.

    2026.03.18.
  4. Jótékonysági csokigyűjtés

    Március 21-én, szombaton 17 órakor a Falco KC Szombathely látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A rangadó előtt az Alba Fehérvár jótékonysági csokigyűjtést szervez, amellyel kosárlabdázóink a Velencei Vadvirág Gyermekotthon kis lakóinak húsvétját szeretnék szebbé varázsolni.

    2026.03.18.