-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A fény és a várakozás ünnepe: megnyílt a 22. Betlehemi Szép Csillag kiállítás
A kiállítás egészen december 22-ig látogatható a Szent István Művelődési Házban, ahová minden, az adventi rohanásban elcsendesedni vágyót várnak a szervezők.
Megcsodálható egy hatalmas, fából faragott betlehem, de gyönyörű, népies mintákkal kifestett művek is felvonulnak a tárlaton, két, gyermekek által legóból épített betlehem pedig mosolyt csal a látogatók arcára.
Az idei betlehemek között új anyagokból, új technikával készült alkotások is láthatók, s olyan is van, amelyet „meg kell illatolni”.
A Fehérvári Kézművesek Egyesülete által rendezett kiállítást – amelyen Székesfehérvár képviseletében részt vett Lehrner Zsolt alpolgármester is – Spányi Antal megyéspüspök és Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.
„A legbensőségesebb készületi időszak mindannyiunk számára advent. Ebben az időben a születés történetére fókuszálunk, a gyermekek is számolják már a napokat, mennyit kell még aludni karácsonyig. Ám karácsony nem úgy általában a szeretet ünnepe, hanem azé a szereteté, amely arról szól, Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta értünk. Istennek ez a szeretete ott munkál mindannyiunkban: a betlehem egyszerűsége ezt a szeretetet, ezt a szépséget, karácsony lényegét mutatja meg.” – mondta köszöntőjében Spányi Antal. A megyéspüspök kiemelte, hogy az alkotásokkal szívünk és lelkünk is gazdagodik, s megköszönte a pályázók alkotói alázatát, azt kívánva mindenkinek, sikerüljön a várakozás hetei alatt elmélyedni Betlehem üzenetében.
A tárlatnak otthont adó Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház nevében Jakubek Tiborné igazgató osztotta meg gondolatait a szépszámú érdeklődővel. Felidézte, az ő gyermekkorában nagyon más volt az ünnepvárás. Fontos volt minden alkotói munka, mindennek megvolt a helye, az értéke, megvolt az élet „kerete”. Ám ebben a gyorsan változó világban, amikor a technikai fejlődés ugyan megkönnyíti az életünket, pont ezek a keretek kezdenek eltűnni, azzal a jelszóval, hogy nincs rá időnk. Ötven-hatvan évvel ezelőtt az emberek alkotói voltak a világnak, ma viszont inkább fogyasztói vagyunk. Éppen ezért hatalmas öröm a művelődési háznak, hogy sokadik alkalommal adhat helyet alkotó, egymásnak segítő, egymásra odafigyelő emberek munkáinak. Jakubek Tiborné köszönetet mondott a Fehérvári Kézművesek Egyesülete minden tagjának, hogy azt a fajta alkotói munkát, tudást, amit ők már mesterség szintjére emeltek, szakkörök és számtalan más foglalkozás segítségével átadják azoknak az érdeklődőknek, akik szeretnék megtapasztalni az alkotás, a teremtés csodáját.
„Amikor meghirdettük, immár 22. alkalommal a Betlehemi Szép Csillag pályázatot, eszembe jutott, vajon lesznek-e jelentkezők? Hiszen az elmúlt két évtized alatt olyan sok szép betlehemet készítettek a pályázók, nem lehet mindig újat és újat várni. Ám amikor körbenéznek majd a kiállításon, Önök is láthatják, a kisangyalnak volt igaza, aki azt súgta a fülembe, hogy bízzak az emberekben: 104 alkotás érkezett az idei pályázatra, amelyek mindegyike egyedi, különleges a maga nemében.” – osztotta meg örömét Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke. Hozzátette, ebből nyolcvanhat művet gyermekek, tizennyolcat pedig felnőttek készítettek. Több esetben egy egész család fogott össze, hogy együtt éljék meg az alkotás örömét, s ilyenkor bizony a testvérharc is megszűnt, hiszen mindenki azért dolgozott, hogy az ő közös betlehemük legyen a legszebb. A pályaművek között akad olyan is, ami nem betlehem lett, ám mivel a karácsonyváráshoz kapcsolódnak, az egyesület az összeset kiállította. A zsűri végül tizenöt egyéni betlehemet, öt családi, négy felnőtt és tizenhárom gyermekcsoportok által készített alkotást díjazott.
Az idei betlehemek között új anyagokból, új technikával készült alkotások is láthatók, s olyan is van, amelyet „meg kell illatolni”. Megcsodálható például egy hatalmas, fából faragott betlehem, de gyönyörű, népies mintákkal kifestett művek is felvonulnak a tárlaton, két, gyermekek által legóból épített betlehem pedig mosolyt csal a látogatók arcára.