-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A felelős állattartásra hívja fel a figyelmet a II. Fehérvári Kutyapiknik
Második alkalommal rendezik meg június 14-én 10 órától a Sziget utcai SPAR Áruház mögötti füves területen a Fehérvári Kutyapikniket. A rendezvénnyel a felelős állattartásra szeretnénk felhívni a figyelmet, örökbe adó napot szerveznek több szervezettel közösen, valamint próbálják közelebb hozni egymáshoz a kutyás és nem kutyás embereket.
2015.06.10. 11:45 |
Második alkalommal rendezik meg június 14-én 10 órától a Sziget utcai SPAR Áruház mögötti füves területen a Fehérvári Kutyapikniket. A rendezvénnyel a felelős állattartásra szeretnénk felhívni a figyelmet, örökbe adó napot szerveznek több szervezettel közösen, valamint próbálják közelebb hozni egymáshoz a kutyás és nem kutyás embereket.

A tervezett programban szerepel kutya szépségverseny több kategóriában, kutyás bemutatók, kutyapszichológiai előadás, kutyás sportok bemutatása és kipróbálása, tánc együttesek, aerobik bemutató, capoeira bemutató, versenytáncosok fellépése, harcművészeti bemutatók, lovas bemutatók és tombola. A gyerekeknek lesz ugráló vár, arcfestés, bűvész, játékos feladatok. 17 órától pedig jótékonysági futásra kerül sor a Palotavárosi tavaknál, a nevezési díjjal a FEMA állatmentőket segíthetik a résztvevők.
A részletekről Bíró Zsolt, a FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület operatív vezetője és Nyakas Gábor, az Alba Dog Center vezetője számolt be. Bíró Zsolt elmondta, hogy a három éve alakult FEMA egyesület neve összeforrt az állatok mentésével, különös tekintettel a halmozottan bántalmazott, lelkileg, fizikailag sérült állatok mentésével és rehabilitációjával. Tevékenységüket Fejér megyében és peremterületein végzik. Elmondta, hogy az I. Fehérvári Kutyapikniket tavaly októberben rendezték és nem várt, hatalmas sikerrel zárult. Akkor ígéretet tettek, hogy idén is megrendezik a pikniket, lehetőleg a nyári időszakban. „Olyan programokkal készülünk, amik megérinthetik a kutyás és nem kutyás lakosokat egyaránt. Többek között küzdősport és kutyás bemutatók lesznek, valamint táncos programok mellett kutyaszépségversenyre kerül sor. Egész nap folyamán vásárolható tombola és értékes nyeremények várnak gazdára.” –tette hozzá Bíró Zsolt, aki kiemelte, hogy az esemény fő célja a felelős állattartás népszerűsítése lesz.
Nyakas Gábor a jótékonysági futás részleteiről szólva elmondta, a „Fuss, hogy élhessünk” nevű program iránt már most országos érdeklődés tapasztalható. Kutyával és kutya nélkül egyaránt részt lehet venni a rendezvényen. A cél, hogy a jótékonyság mellett közelebb hozza egymáshoz a kutyás és nem kutyás lakosokat. Az alkalomra szép kivitelezésű érem is készült, amit mindenki megkap, aki teljesíti a 2 km-es távot.