A fehérvári junior világbajnokság lett az év öttusa világversenye

Nem akármilyen elismerésről kapott hírt a Magyar Öttusa Szövetség. A magyar öttusa képviseletében Tbilisziben megjelent Bretz Gyula MÖSZ elnök és dr. Simóka Beáta MÖSZ elnökségi tag,  ECMP Board tag tájékoztatása szerint a UIPM éves kongresszusán hivatalosan bejelentették, hogy a 2017-ben rendezett nemzetközi versenyek közül a székesfehérvári junior világbajnokság érdemelte ki a legjobban megrendezett verseny díját.
2017.11.26. 19:05 |
A fehérvári junior világbajnokság lett az év öttusa világversenye

A pentathlon.hu beszámolója:

A Magyarországon rendezett versenyek mindig kiemelkedőek, hiszen precízen és gördülékenyen zajlanak az események, megfelelő kiszolgálásban részesülnek a versenyzők és csapattagok, akiknek nincs más dolguk, mint csak és kizárólag a versenyre összpontosítani, hiszen a létesítmények közel vannak egymáshoz, könnyen megközelíthetőek, magas színvonalúak, ráadásul a sportolók kényelmes szállodákban, szállásokon pihenhetnek a versenynapok között.  Ezeket az elismerő jelzőket és szavakat eddig maguktól a versenyzőktől, edzőktől, szövetségi kapitányoktól hallhattuk, de ezúttal a teljes nemzetközi öttusa szakma döntése az a díj, amit a junior világbajnokság szervezői  érdemeltek  ki.

„ A nemzetközi szövetség minden évben górcső alá veszi az adott esztendő kontinentális -, és világversenyeit, és nagyon sok szempontot figyelembe vesznek, mielőtt meghozzák döntésüket. Éppen ezért, nagyon nagy dolognak tartom, hogy az idei esztendőben a mi versenyünk lett a legjobb rendezés –  kommentálta a nagy sikert Kármán Sándor. A székesfehérvári junior világbajnokság versenyigazgatója hozzátette: büszke arra, hogy a junior vb-n minden a legnagyobb rendben volt. Ideálisak és jól, könnyen, gyorsan megközelíthetőek voltak a helyszínek, gördülékenyen ment maga a verseny. „Rengeteget segített a Volán Fehérvár öttusa szakosztálya. Nagyon sok szervezési feladatból vették ki a részüket és kiválóan oldottak meg mindent. Rajtuk kívül hálásak lehetünk Székesfehérvár város vezetőségének is, hiszen mindenben partnerek voltak, és a biztos háttér megteremtésében is elengedhetetlen volt a szerepük. Amit még mindenképpen kiemelnék, hogy Székesfehérváron nagyon sok önkéntes segítette a munkánkat. Mindez kivívta a nemzetközi szövetség vezetőinek elismerését is, ami szintén pozitívan segíthette a döntést.” – mondta nagyon büszkén Kármán Sándor.

Az Alba Volán SC öttusa szakosztályának igazgatója, a MÖSZ általános alelnöke is nagyon boldog az elismerésnek köszönhetően. Vörös Zsuzsanna az összefogást és az együttműködést tartja a siker kulcsának. „Természetesen nagyon nagy öröm számunkra, hogy a junior világbajnokság lett az év legjobban megrendezett versenye. Tulajdonképpen egy hármas összefogás az, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a díjat megkaphassuk. A Magyar Öttusa Szövetség, a székesfehérvári önkormányzat, valamint a Volán Fehérvár öttusa szakosztálya már többször bizonyította, hogy ha összefog, akkor nagyon magas színvonalon képes versenyt szervezni. Így volt ez a 2014-es felnőtt Európa-bajnokság esetén is, de a mostani junior világbajnokság is valóban kiválóan sikerült. Ez egy közös siker és jár a köszönet a nemzetközi és a hazai szövetségnek, az önkénteseknek, az edzőknek, a nevelőknek és mindenkinek, aki segített nekünk a verseny megszervezésében és lebonyolításában. Bízom abban, hogy egy-egy ilyen magas színvonalú esemény megrendezése egy kicsit közelebb tudja hozni sportágunkat azokhoz, akik eddig kevésbé ismerték. Reményeim szerint elégedettek voltak a kilátogató nézők és a verseny szponzorai is. Jó érzés egy ilyen elismeréssel zárni a 2017-es esztendőt.” – mondta a hírrel kapcsolatban Vörös Zsuzsanna.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy a város számára több szempontból fontos a sport és azon belül az öttusa. Hiszen ez a sportág adta a város olimpiai bajnokát, többszáz fiatalnak ad sportolási lehetőséget, a nemzetközi versenyek pedig komoly városmarketing értéket hordoznak.”Ezért örülünk és teszünk meg mindent a helyi szakosztályért és a szövetséggel való kiváló együttműködésért. “

Kérdésünkre, miszerint ez az elismerés megerősítés-e abban, hogy jó az irány a jövő évi Felnőtt Európa-bajnokság megrendezéséhez, a polgármester elmondta, hogy a Volán Fehérvár öttusa szakosztálya az elmúlt 20 évben számos nagyszerű hazai és nemzetközi versenyt szervezett, jól összeszokott csapatként. "A közös együttműködés biztosíték arra, hogy a jövő évi Európa-bajnokság is magas színvonalú rendezvény lesz! Komoly rutinnal rendelkezik a szervező gárda, akiknek munkáját számos helyi szervezet, cég segíti. Egy új helyszín lesz a junior vb-hez képest, a vívásra egy új, nyár elejére elkészülő csarnokban kerül majd sor. Nagy örömmel várjuk Európa legjobb öttusázóit a júliusi versenyre. Természetesen minden elismerésnek örülünk, Székesfehérvár és a több éve magas színvonalon dolgozó szervezőcsapat úgy gondolom teljesen megérdemli ezt a díjat.”- nyilatkozta Székesfehérvár polgármestere.