Gyermektáboroztatásra és szociális programokra is pályázhatnak a civilek

Az idei évben meghirdetett pályázatokról, valamint a fehérvári civil szervezetek számára biztosított együttműködési-támogatási lehetőségekről tájékoztatott Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, valamint Pálóczy Renáta, a Kulturális Stratégiai és Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője hétfőn, a Hiemer-házban. 2020-ban mintegy 300 millió forinttal támogatja a város a helyi civileket.
2020.02.24. 12:07 |
Gyermektáboroztatásra és szociális programokra is pályázhatnak a civilek

„Mint minden esztendőben, a társasalmi felelősségvállalási alap idén is elindul és kiírásra kerülnek a pályázatok. Fontos tudni, hogy Székesfehérváron több forrásból is juthatnak támogatáshoz a civil szervezetek, az egyik Társadalmi Felelősségvállalási Alap, amely 25 millió forint keretösszeget tartalmaz. Emellett a képviselői alapokon keresztül megközelítőleg 40 millió forinttal, illetőleg költségvetési soron, szolgáltatási, közszolgáltatási szerződéseken keresztül is támogatjuk a civil szervezeteket.

Mindez összességében megközelíti a 300 millió forintot, tehát ennyivel támogatja Székesfehérvár Önkormányzata a civil szervezeteket.

Valamivel több mint ezer bejegyzett civil szervezet van Fehérváron, ebből száz és százötven közöttire tehető az aktív, pályázatokra jelentkező szervezetek száma, ők azok, akik folyamatosan részt vesznek a város vérkeringésében és ehhez az önkormányzat támogatását veszik igénybe.” - tájékoztatott Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka.

„Tavaly összesen 195 pályázat érkezett be, melyből 161 nyert, tehát a pályázatok 89%-a nyertes volt. A maradék 11%, valamilyen formai vagy dokumentációs hiba miatt került elutasításra, tehát elmondhatjuk, hogy aki kéri a város segítségét, az meg is fogja kapni, ehhez annyi kell, hogy a megfelelő pályázatra a megfelelő dokumentációt adja be. Az elmúlt években igyekeztünk a lehető legegyszerűbb formába önteni a kiírást, hogy az a lehető legkisebb teher legyen a civilek számára.” - tette hozzá Molnár Tamás.

„Minden évben próbálunk az igényeknek megfelelően változtatni, így idén is; olyan új, pályázati kiírásokat is beilleszteni, amelyek válaszolnak az aktuális kihívásokra. Az egyik ilyen a környezetvédelem.

Ezért 3 millió forintos keresztösszeggel Székesfehérváron rendezendő környezet,- és klímavédelmi programok támogatását írjuk ki pályázatban.

Erre olyan szervezetek pályázhatnak, amelyeknek az alapító okiratában megjelenik a környezetvédelem. Fontos az önkéntesség, amely lakossági igény is, hiszen szeretnének egyre többen önkénteskedni. Idén, mintegy próbaképpen 1 millió forintos keretösszeggel pályázatot indítunk, amely önkéntesek toborzására, önkéntesek szerepvállalására irányul.

Aki ebben részt szeretne venni, az onkentes.gov.hu kormányzati honlapon meg kell jelennie, mint fogadó szervezet. - hangsúlyozta a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, aki kérte a civileket, hogy folyamatosan, egész évben kövessék a pályázati kiírásokat, amelyek megjelennek a város honlapján.

Hétfőn, az első két pályázat kiírásáról született döntés, ezek a „Székesfehérvári gyermekek táboroztatásának és programjainak támogatására”, illetőleg a „Székesfehérváron megvalósuló szociális és esélyegyenlőségi programok támogatására” irányulnak. Előbbi mintegy 3 millió forint, utóbbi mintegy 7 millió forint keretösszegben biztosítja a cívil szervezetek támogatását.

A táboroztatási támogatás olyan, a nyári tanítási szünetbeli programok megvalósulását segíti, amelyek biztosítják a gyerekek napi felügyeletét, foglakoztatását, tehermentesítve ezáltal a szülőket. A nyári szünidő ideje alatt legalább 4 munkanapot felölelő, naponta legalább délelőtt 10 óra és délután 15 óra közötti időtartamban megvalósuló táborokat támogatnak.

A másik pályázat három támogatási célt jelöl meg: ezek az esélyegyenlőség mellett a szociálisan rászoruló gyermekek számára Székesfehérváron megvalósuló közösségi programok, illetve a szociálisan rászoruló személyek közösségi célú mezőgazdasági jellegű tevékenységének támogatása.” - hangsúlyozta Pálóczy Renáta, a Kulturális Stratégiai és Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője.

„Mindkét pályázat alapvetően a programokat, a közösségépítést, ezáltal a társadalmi integráció erősítését szolgálja.” - tette hozzá Pálóczy Renáta.

„A pályázat elbíráslása a benyújtott dokumentáció alapján történik, hiánypótlásra nincs lehetőség. Amelyik pályázat formai és tartalmi szempontból érvényes, az eredményes is lesz, a támogatottság mértékét természetesen a szakmai tartalom határozza meg. A részletes kiírások a város honlapján a civil szervezeteknek szóló menüben lesznek olvashatók.

A pályázatok benyújtási határideje március 17-e, 16 óra.

Feltétel, hogy személyesen kell a Kulturális Stratégiai és Civil Kapcsolatok Főosztályára benyújtani a pályázatokat, ennek oka, hogy átvételi elismervénnyel vesszük át.” - ismertette Pálóczy Renáta.

További információ kérhető a  Kulturális Stratégiai és Civil Kapcsolatok Főosztálya munkatársaitól a civil@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címen vagy a 22/537-197-es telefonszámon.