-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Családi koncert - a Diótörő muzsikája varázsolt Székesfehérváron
Diótörő címmel adott karácsonyi családi koncertet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Budapest Jazz Orchestra az MKOSZ Edzőközpontban. A karácsonyi klasszikus jazz-be csomagolt hangversenyén Csajkovszkij táncszvitjének dallamait és Duke Ellington jazz feldolgozását hallhatta a közönség, majd Dimitrij Sosztakovics 2. jazz-szvitjét játszotta el a szaxofonkórussal kibővült szimfonikus zenekar.
2017.12.20. 08:14 |
A zenészek által előadott művek fantasztikus szimbiózisa jelent meg a színpadon, a jazz a klasszikus mű hangulatát még jobban felerősítette, és hangulatos, vidám tánckavalkád élményét adta a koncert. Az izgalmas zenei estet Dubóczky Gergely dirigálta.
A Diótörő is elhozta a közeledő ünnep hangulatát Fehérváron
A koncerten a tételek felváltva, mintegy "ölelkezve" hangzottak el, így a műfajok keveredése nemcsak kiegészítette, hanem felerősítette egymást. Az előadás második részében Sosztakovics big banddal dúsított klasszikusa, II. Jazz Szvitje szerepelt a műsorban. A koncert előtt Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Vargha Tamás is köszöntötte a családi koncert hallgatóit.