-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A Berlini Filharmónia színpadán az Alba Regia Szimfonikusok
Az est dirigense Michael Zukernik, aki már több alkalommal dolgozott együtt az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral.
Andrej Gavrilov 1974-ben megnyerte a Nemzetközi Csajkovszkij-versenyt. 1976-ban debütált Londonban Paavo Berglunddal és a Bournemouth Szimfonikus Zenekarral, a Royal Festival Hallban. 1978-ban a Berlini Filharmonikus Zenekarral turnézott, 1984-ben szólóhangversenyeket adott a Barbicanban és a Royal Festival Hallban. Koncertezett már New York, Los Angeles, Detroit, Cleveland, Chicagó, Philadelphia, Montreal, Torontó, London, Bécs, Párizs, Berlin, München, Amszterdam, Tokió, Moszkva és Szentpétervár zenekaraival, illetve olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Abbado, Haitink, Muti, Ozawa, Svetlanov, Tennstedt, Rattle vagy Neville Mariner. Számos nemzetközi díjat nyert, 1979-ben Gramophone-díjat , a Deutscher Schallplattenpreis díját 1981-ben, a Grand Prix International du Disque de L’Academie Charles Crois elismerést 1985-ben és 1986-ban, valamint az International Record Critics Award (IRCA) díját 1985-ben. Egyéb díjai között szerepel a Premio Internazionale Accademia Musicale Chigiana 1989-ből. 1998-ban bekerült azon zongoristák közé, akik szerepelnek a Philips Music Group kiadó listáján, amely a 20. század legnagyobb zongoristáit nevezi meg.
A fejlődő együttesnek komoly lehetőséget jelent, hogy világhírű és kiváló akusztikájú koncerttermekben léphet fel és igazán nagy elismerés, hogy ismét hírnevet szerezhet külföldön Székesfehérvárnak.
A fellépés részletei megtalálhatók a Berlini Filharmónia weboldalán.