-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
A 100 éves Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör vezetője lesz a Tarsoly Egyesület vendége
Laczi Zoltán, a 100 éves Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör elnöke lesz a vendége a Tarsoly Egyesület május 21-i beszélgetőestjének.
2025.05.20. 08:31 |
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és az MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság Közéleti klubjának következő rendezvényén a bélyegek világába utazhatnak a résztvevők.
Május 21-én, szerdán 17 órakor a Tarsoly Egyesület közösségi terében (Székesfehérvár, Fő u. 3. földszint) várják az érdeklődőket a Közéleti Klub újabb rendezvényére, amelyen Laczi Zoltán, a száz évvel ezelőtt alapított Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör elnöke beszél a bélyegek különleges világáról, a gyűjtőszenvedélyről és sok más érdekességről is. A program ugyanebben az időpontban az online térben is elérhető lesz a TARSOLY Ifjúságért Egyesület Facebook oldalán. A beszélgetésre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!