-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
72 óra kompromisszum nélkül - önkéntes ifjúsági akció kezdődik pénteken
Pénteken délután kezdődik a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő megmozdulás a három történelmi keresztény egyház szervezésében. Az akcióban vállalkozó szellemű fiatalok önkéntes szociális munkával segítenek embertársaikon. A helyi záró rendezvényt az Új Nemzedék Székesfehérvári Közösségi Terében tartják vasárnap.
2016.10.06. 15:19 |
Pénteken délután kezdődik a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő megmozdulás a három történelmi keresztény egyház szervezésében. Az akcióban vállalkozó szellemű fiatalok önkéntes szociális munkával segítenek embertársaikon. A helyi záró rendezvényt az Új Nemzedék Székesfehérvári Közösségi Terében tartják vasárnap.

Ifjúsági megmozdulás kezdődik október 7-én, pénteken 18 órakor a Székesfehérvári Evangélikus Gyülekezet Nagytermében 72 óra kompromisszum nélkül címmel. A segítő akciót a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezi azzal a céllal, hogy a fiatalok megmutathassák elkötelezettségüket, lelkesedésüket az önként felvállalt tevékenységeken keresztül. A szociális akció során országszerte teljesítenek fiatalokból álló csoportok közhasznú feladatokat, amelyekkel különböző közösségeknek segítenek, legyen az játszótér-felújítás, erdőtakarítás vagy időseknek, fogyatékkal élőknek szervezett kulturális program.
A programban számítanak a résztvevők kreativitására, önállóságára, hiszen a résztvevő csoportok csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk. A háromnapos összefogás Magyarországon 2006-ban valósult meg először, 2015-ben már 800 diák részvételével 97 helyszínen folyt önkéntes munka.
72ora fotópályázatot is hirdetnek a megmozdulás kapcsán: a három nap alatt az Instagramra, Twitterre vagy a 72 óra Facebook-oldalára a #72ora hashtaggel kiposztolt képekkel értékes ajándékokat lehet nyerni. A záró rendezvényt 2016. október 9-én, vasárnap 17 órakor tartják az Új Nemzedék Székesfehérvári Közösségi Terében, amelyen részt vesz Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok is.