Kerek évfordulóhoz érkezett a kortárs magyar színházművészet meghatározó személyisége, rendezői generációjának egyik legjelentősebb alkotója, Szikora János.
A szakmai pályáján eddig eltöltött 40 év alatt egyéni alkotói látásmódú, képteremtő erejű, mélyreható elemző készségű alkotóvá vált, aki folyamatosan magas színvonalú, értékteremtő előadásokkal gazdagítja a magyar színházművészetet.
A jogi egyetem elvégzése után, tarsolyában óriási humán műveltséggel vágott bele egy másik nagy kalandba, amely a színház világába vezette. Saját bevallása szerint az 1978-as pécsi bemutató, Déry Tibor: Óriáscsecsemő című előadása után avanzsált valódi rendezővé.
Zene és film
A zene végigkíséri életét, olyannyira, hogy prózai előadások rendezésére is zenehallgatással készül. Másik nagy szenvedélye a film. Az operatőrök belelátó képességével felvértezve közelíti meg témáit, és nagyítja szabad szemmel is láthatóvá a mikroszkópikus részleteket. És noha a film világába valójában nem olvadt bele, mégis élete egyik legmeghatározóbb művének tekinti azt az operafilmet, amit Vidovszky László Nárcisz és Echo című művéből készített. Ahol a két szerelem, a zene és a film találkozott.
A színház
A kis és nagy színházi formákban egyaránt otthonosan mozog, a televíziós vagy éppen az opera műfajokban is a művészetét egyedivé tevő stiláris jegyekkel alkot, munkásságával maradandó értéket teremt. A Nemzeti Színház 2002-es nyitó előadásának rendezésével kétségtelenül a szakmai és társadalmi figyelem össztűzébe került. Igazgatói és művészeti vezetői pályafutása Győrtől Egerig, Szegedtől Szolnokig, az Új Színháztól Székesfehérvárig ível.
Székesfehérvár
Egy különös véletlen folytán pályázott a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára még 2012-ben, azóta igazgatja a koronázóváros legnagyobb kulturális intézményét. Nevéhez a közelmúltban olyan jelentős művészeti eredmények kötődnek, mint Murakami Haruki: Kafka a tengerparton, Esterházy Péter: Mercedes Benz, Madách Imre: Az ember tragédiája és Darvasi László-Márton László-Tasnádi István-Závada Pál: Az ember tragédiája 2.0., valamint a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok komplex összművészeti programsorozatának létrehozása, benne az Árpád-házi királyok koronázási szertartását felelevenítő szakrális Koronázási Szertartásjáték. Az egyedülálló művészeti vállalás célja egy olyan virtuális, szellemi panteon létrehozása, amelyben az utókor emlékezetében a magyar történelem nagy, sorsfordító királyai elnyerhetik végre méltó helyüket.
Szikora János kivételes társulatformáló erejét mutatja, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti arculatát igazgatása nyolc éve alatt teljesen megújította, és az ország egyik legerősebb társulatát létrehozva megteremtette a székesfehérvári színházi műhely alapjait.
A hitvallás
Szikora János nem lázadó, egy gondolkodó, véleményt alkotó, örökké nyüzsgő, terveket dédelgető direktor, akinél még sorakoznak a polcon a megvalósításra váró feladatok:
“Ahogy telnek az évek, az élet egyre nagyobb ellenállást fejt ki valahogy azzal az emberben lévő ösztönös vággyal, dinamikával, amivel fiatal korában belerobban az életbe. Minél nagyobb a benned lévő késztetés, hogy robbanj, ahogy múlnak az évek, mintha a világ egyre nagyobb ellenerőt fejtene ki annak érdekében, hogy maradj te csak szépen a helyeden.”
