70 éve a város szolgálatában - díszvacsorával ünnepelték a SZÉPHŐ-t

A SZÉPHŐ Zrt. megalakulásának hetvenedik évfordulója alkalmából szerveztek díszvacsorát csütörtökön a Hotel Magyar Királyban, ahol egy dokumentumfilmet is láthattak a résztvevők a cég működéséről. A társaság 70 éves története az elmúlt évtizedekben szorosan összefonódott a város életével.
2019.04.11. 20:13 |
70 éve a város szolgálatában - díszvacsorával ünnepelték a SZÉPHŐ-t

A SZÉPHŐ Zrt. jogelődjét, a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalatot 1949-ben alapították meg. A cég ma több mint 21.500 háztartás számára biztosítja a fűtést és a melegvízellátást.

Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében arról is szólt a díszvacsorán, hogy a 70 év nem csak a SZÉPHŐ Zrt. életében fontos. "Ha átgondoljuk, hogy a cég ebben a 70 évben milyen szolgáltatásokat alakított ki, működtetett és működtet ma is, akkor rájövünk, hogy egy modern város ezen szolgáltatások nélkül elképzelhetetlen lenne." - fogalmazott.

Székesfehérvár polgármestere a díszvacsorán hitet tett amellett, hogy egy ilyen közszolgáltatónak közösségi tulajdonban a helye, legyen az állami, vagy önkormányzati.

"Amikor köszönetet mondunk a volt és jelenlegi munkavállalóknak, akkor valójában a város működtetéséhez való hozzájárulást is megköszönjük. Ha ezek a szolgáltatások nem működnének, azt pillanatok alatt lehetne észrevenni több 10 ezer lakásban, intézményben, vagy vállalatnál." - tette hozzá. 

A Hotel Magyar Királyban egy dokumentumfilmet is láthattak a résztvevők a cég működéséről, majd az Alba Regia Táncegyüttes adott műsort.

Az eseményen Szauter Ákos, a SZÉPHŐ Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy édesapjától tavaly karácsonyra egy vastag könyvet kapott, amiben összefoglalta a család történetét, ezt lapozgatva részletesen megismerhette nagyapja, Szauter Rezső, a SZÉPHŐ jogelődjeként működő Közmű Vállalat egykori igazgatója tevékenységét. Szauter Rezső 1941-ben került Székesfehérvárra és kezdetben üzemvezetőként, majd főmérnökként a távhőszolgáltatás kiépítésének műszaki vezetője volt a városban. "Soha nem dicsekedett, szerény, alázatos ember volt, ezzel szolgálva Fehérvárt." - mondta róla unokája, Szauter Ákos, aki kiemelte, hogy a távhőszolgáltatás szóban benne van a szolgálat, jelezve, hogy a SZÉPHŐ-nél nem csak dolgoznak, hanem alázattal, szeretettel, segítve próbálják végezni a dolgukat. Hozzátette, hogy a jubileum kapcsán nem véletlenül választották azt a mottót, hogy "70 éve a város szolgálatában."

Gazdaság

  1. Fejlesztések a Fehér Alu Kft-né

    A székesfehérvári Fehér Alu Kft. a Demján Sándor 1+1 Program keretében 126 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével Összesen 312 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósít meg. A beruházás célja a gyártási kapacitás növelése, a hatékonyság javítása, valamint a vállalat technológiai hátterének további modernizálása.

    2026.03.17.
  2. Gépipari szakmai roadshow

    A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében valósult meg az-az országos roadshow, amely a gépipari, energetikai és védelmi ipari vállalatok számára kíván átfogó képet adni az iparág előtt álló innovációs lehetőségekről, a kutatás-fejlesztési irányokról, a beszállítói piacra jutás feltételeiről, valamint a hazai és nemzetközi értékesítési lehetőségekről.

    2026.03.13.
  3. 12 szakmai díj és új szemlélet - az „emberséges intelligenciában” hisz a fehérvári csapat

    Az idei évben hat Marketing Gyémánt díjat nyert a Vonnák Péter vezette vállalkozás, amellyel a cég már összesen tizenkét szakmai elismerésnél tart. A díjakkal nemcsak kreatív marketingmegoldásokat, hanem több mesterséges intelligenciára épülő projektet is elismertek, ami jól mutatja, hogy a technológiai innováció egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai marketing- és üzleti gondolkodásban.

    2026.03.11.
  4. Ingyenes markeiting előadás vállalkozóknak

    A marketing és a vállalkozásfejlesztés gyakorlati kérdéseiről lesz szó a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által szervezett szakmai délelőttön. A március 12-i rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

    2026.03.04.