-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
60 éves a Krisztus Király Templom kórusa, a Vox Mirabilis Kamarakórus
November 25-én, szombaton, délután négy órakor kezdődik a hálaadó ünnepségsorozat a Zsolt utcai Krisztus Király Templomban, ahol a hatvan éves kórus vendége lesz a Domokos Pál Péter dalkör Gyergyószentmiklósról.
2017.11.20. 07:32 |
A múltidéző koncerten együtt énekelnek a régi kórustagokkal, a hálaadó
szentmisét pedig Varga László atya az Országos Magyar Cecília Egyesületelnöke
celebrálja. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a templomban!
szentmisét pedig Varga László atya az Országos Magyar Cecília Egyesületelnöke
celebrálja. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a templomban!
