40 éve jutott az NB1-be a VT Vasas labdarúgó csapata

 1967. november 26.-án a Sóstói Stadionban 8000 néző előtt örömfocival búcsúzott az NB1/B-s bajnokságtól a VT Vasas együttese. A Kecskeméti Dózsa elleni 3-0-s győzelem már nem befolyásolta nagyon a pontvadászat végeredményét, az Egyetértés mögött a második helyen jutott fel a VT Vasas az NB1-be – a fehérvári labdarúgás történetében először.

 A fehérvári foci alapjait 40 évvel ezelőtt Kárpáti Béla vezetőedző irányítása alatt a következő játékosok tették le: Tímár Mihály, Varga József, Kerecsényi Lajos, Bognár Ferenc, Posch Ferenc, Horváth II.. Lajos, Burka Imre, Bekő Sándor, Bobory Béla, Balogh Károly, Karsai László, Ispaics Tibor, Monoki Béla, Szabó László, Kékesi Csaba, Nehéz Mihály, Temesvári Tibor, Sárközi László, Bodnár László, Csukovics László, Kerék József, Kű Lajos.
 A 22 játékos közül Posch Ferenc, Bekő Sándor, Ispaics Tibor, Nehéz Mihály, Csukovics László, Szabó László már nem tarthattak a társakkal a feljutás 40. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen, a korábbi csapattagokra a sírkertekben emlékeztek a volt labdarúgók…
 A ’67-es csapatot a Városházán Viniczai Tibor alpolgármester köszöntötte, ahol a régi társak feleleveníthették a felejthetetlen pillanatokat, érzéseket.

 ”Ez a 40 év, ami a VT Vasas, a Videoton, az FC Fehérvár mögött áll történelem, és ez olyan szép időszak volt, ahol nagyon sok futballsikernek voltunk tanúi, és ezek a sikerek Székesfehérvár labdarúgó sportját olyan pozícióba emelték, melyek révén Fehérvár és a Vidi név mindenhol egyfajta elismerést, preztizst jelent. Köszönet azoknak az embereknek, akik kiharcolták az NB1-be jutást, hogy megteremtették a belépés lehetőségét a Hírességek Csarnokába.” – köszöntötte a VT Vasas egykori játékosait Viniczai Tibor, alpolgármester.  

 „Nagyon gyorsan eltelt ez a negyven év… Öröm és bánat egyaránt volt a feljutásért folytatott küzdelemben, de a végén mindannyian örülhettünk.” – fogalmazott a csapatkapitány, Bognár Ferenc.

 ”Ha visszatekintünk a magyar labdarúgás akkori helyzetére, akkor az 1967-es feljutás mégértékesebbnek tűnik. Ebben az évben nyerte el Albert Flórián az Aranylabdát, tehát Európa legjobb labdarúgója lett, 1966-ban pedig az angliai Világbajnokságon a Brazil Válogatott megalázása után mindenki a Magyar Nemzeti Együttesről beszélt. Ilyen előzmények után repítettük az első osztályba Szent István városának csapatát.” – mondta Kű Lajos, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy a csapat negyven évvel ezelőtti feljutását méltóképpen ünnepelje a város.

 ”Még kimondani is nehéz a negyven évet. – gondolt vissza a múlt történéseire a VT Vasas, később a Videoton SC kapusa, Tímár Mihály. - Mindenkinek a tudása legjavát kellett nyújtania ahhoz, hogy ebben a közegben helyt álljunk, hiszen akkor az NB1-es csapatokban Európa- és Világklasszisok játszottak. Számolnunk kellett azzal, hogy nehéz lesz megragadnunk az első osztályban. Köszönöm mindenkinek, akik előttem játszottak, hogy mindent megtettek azért, hogy minél kevesebbszer kelljen mellé nyúlnom…”

 "Nem volt olyan egyszerű végrehajtani ezt a tettet, mert mi játékosok érettnek éreztük ezt a csapatot a feljutásra, de a vezetők mintha még másként gondolkodtak volna. – elevenítette fel az idény előtti várakozásokat Bognár Ferenc. -  A vezetőség úgy ítélte meg, hogy a csapat még nem elég erős az NB1-hez, ezért az első félévben még nem is volt szó a feljutásról, de a második félév elején azt mondtuk, hogy mi megpróbálunk továbblépni, és kértük a vezetőséget, hogy álljanak mellénk. Így tettek, mi pedig bekerültünk az NB1-be.”

 ”Kitűnő csapatszellem volt akkor a VT Vasasnál. – jelentette ki a 19 éves korában csapatba épülő Kű Lajos. - Fiatalként kerültem a csapatba, olyan játékosok közé, akik példaképeim voltak. Óriási érzés volt ilyen fantasztikus focistákkal együtt játszani. Óriási dolog volt, hogy két-háromgólos különbségekkel nyertük a mérkőzéseinket, és evés közben jött meg az étvágy. Tavasszal még mindig csak a soron következő mérkőzésre koncentráltunk, ősszel pedig láttuk a reális lehetőséget, és megfogtuk. A vezetőség és a csapat „egy húron pendült” Fehérváron, amikor a vezetőség is látta az esélyt, megtettek mindent a feljutásért.”