-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
25 éves fennállását ünnepelte az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület jelenleg 21 klub irányítását látja el a városban. A jubileum alkalmából szombaton nagyszabású ünnepséget szerveztek a Városháza dísztermében, ahol Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke emlékezett vissza az elmúlt évek legszebb pillanataira és a Vörösmarty Színház művészei adtak műsort.
2016.11.05. 13:19 |
Fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepelte az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület, amely jelenleg 21 klub irányítását látja el a városban. A jubileum alkalmából szombaton nagyszabású ünnepséget szerveztek a Városháza dísztermében, ahol Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke emlékezett vissza az elmúlt évek legszebb pillanataira és a Vörösmarty Színház művészei adtak műsort.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület 1991. november 27-én alakult meg alig 100 fős tagsággal, Balsay István polgármester biztatására és kezdeményezésére. Felismerték, hogy a város szépkorúinak a munkával töltött évek után is nagy szükségük van a közösség összetartó erejére. 1992-ben megkezdődött a klubok megszervezése, majd a szociális látogatói hálózat és a jogi-társadalombiztosítási tanácsadó szolgálat kialakítása. 1995-ben megnyitották a Lövölde úti központot, ahol azóta is különféle szolgáltatásokat kínálnak. A jelenleg 21 klubot tömörítő, csaknem 800 tagot számláló ARNYE a mai napig aktív részese Székesfehérvár életének és kisebb-nagyobb rendezvényeinek, nemcsak közönségként, hanem szervezőként, segítőként is.
A Városháza Dísztermében rendezett jubileumi ünnepségen, Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András köszöntötte az ARNYE tagjait – ahogy fogalmazott – a fiatalos születésnap alkalmából. Mint mondta, a szervezet mindenkori klubjai és vezetői olyan munkát tettek le az asztalra az elmúlt 25 év során, amely önálló fejezetet érdelem a város történetében. Köszönetét fejezte ki annak a több ezer szépkorúnak, akik korábban aktív munkavállalóként, majd az ARNYE tagjaként építették, gazdagították a várost, annak közösségét. Hozzátette, mindannyian érezzük, hogy társas lényként a családi kapcsolatainkon túl szükségünk van többre, egy közösséghez való tartozásra. Az ARNYE megadja a keretet ahhoz, hogy a város nyugdíjasai kimozdulhassanak otthonról, és együtt szerezzenek élményeket, emlékeket.
A polgármester a nyugdíjas közösség egészének köszöntésére szóló emléklapot adott át Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke számára, továbbá a 25 évet bemutató kiadványt is átvehettek a megjelentek a város ajándékaként. Az eseményen Csetényi Attiláné visszapillantó történetekkel, gazdag képanyaggal illusztrálva idézte fel az elmúlt két és fél évtized történéseit. Elmondta, nagyon fontosak számukra a kortárs kapcsolatok, a valahova való tartozás érzése, az egymásra való odafigyelés, a lelki feltöltődés, a szellemi-fizikai frissesség ápolása, megőrzése, illetve az örömökben és szeretetben töltött együttlét. Tervük, hogy a következő években fiatalítsák a szervezetüket, és megszólítsák a 60-65 év körüli nyugdíjasokat. Továbbra is fontos és aktív szereplői kívánnak lenni a város életének.
Az eseményen emléklapokat adományoztak mindazoknak, akik odaadó, áldozatos munkájukkal hosszú időn át támogatták az Alba Regia Nyugdíjas Egyesületet. A város ajándékaként a Vörösmarty Színház művészei: Váradi Eszter Sára, Keller János és Buch Tibor adtak operett műsort, majd a rendezvény zárásaként dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok mondott pohárköszöntőt. "Életünk minden szakaszában célok felé haladunk, és fontos, hogy ezt szépkorúként is megtegyük. A sablonos, mindennapi teendőinken túl mindig tegyünk valamit valakiért, egy embertársunkért, egy kevésbé szerencsés családért, vagy egy közösségért. A testünk öregedése természetes, de a belső világunk, a lelkünk soha ne menjen tönkre!" - fogalmazott. A jubileumi rendezvény fogadással, a születésnapi torta közös elfogyasztásával ért véget.



