2010-re vége lehet a gazdasági válságnak?

A nemzetközi pénzügyi rendszer még jó ideig nem lesz egészséges állapotban, ezért fokozni kell a bankok támogatását és az ezzel kapcsolatos nemzetközi együttműködést is. - nyilatkozta kedden Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója, aki szerint a világgazdasági válság 2010 elejére fejeződhet be, de ha elmaradnak a szükséges intézkedések, akkor a válság elhúzódhat. "2009 mindenképpen nehéz év lesz" - mondta.

2009.02.17. 11:04 |
A nemzetközi pénzügyi rendszer még jó ideig nem lesz egészséges állapotban, ezért fokozni kell a bankok támogatását és az ezzel kapcsolatos nemzetközi együttműködést is. - nyilatkozta kedden Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója, aki szerint a világgazdasági válság 2010 elejére fejeződhet be, de ha elmaradnak a szükséges intézkedések, akkor a válság elhúzódhat. "2009 mindenképpen nehéz év lesz" - mondta.

Teljesen rendbe kell tenni a bankok könyveit, de ez nem halad elég gyorsan. Nyugtalanító, hogy amit az országok e téren elhatároznak, az jó irányban mutat, csak nem mennek eléggé messze (a végrehajtásban). Ez vonatkozik a bankokkal kapcsolatos nemzetközi együttműködésre is - tette hozzá.

A France Inter rádióban Kahn azt is fejtegette, hogy szerinte a növekedés serkentését célzó intézkedések sem tekinthetők elégségesnek, nem elég jelentősek. Igaz ugyan, hogy a reálgazdaság fellendítésének terveiben az országok az IMF útmutatásait követik, de nem kellő eltökéltséggel, így például ez hiányzik Japánban és egyes országoknál Európában is.

Gazdaság

  1. Vállalkozói fórum a Hiemer-házban

    Éves beszámolót és vállalkozói fórumot rendezett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Fejér Vármegyei Szervezete szerdán Székesfehérváron. A vármegyében működő vállalkozások képviselői a szövetség tevékenységéről, aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegye gazdasági helyzetéről szóló előadáson vettek részt a Hiemer-házban.

    2026.03.18.
  2. Fejlesztések a Fehér Alu Kft-né

    A székesfehérvári Fehér Alu Kft. a Demján Sándor 1+1 Program keretében 126 millió forint támogatást nyert el, amelynek segítségével Összesen 312 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósít meg. A beruházás célja a gyártási kapacitás növelése, a hatékonyság javítása, valamint a vállalat technológiai hátterének további modernizálása.

    2026.03.17.
  3. Gépipari szakmai roadshow

    A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében valósult meg az-az országos roadshow, amely a gépipari, energetikai és védelmi ipari vállalatok számára kíván átfogó képet adni az iparág előtt álló innovációs lehetőségekről, a kutatás-fejlesztési irányokról, a beszállítói piacra jutás feltételeiről, valamint a hazai és nemzetközi értékesítési lehetőségekről.

    2026.03.13.
  4. 12 szakmai díj és új szemlélet - az „emberséges intelligenciában” hisz a fehérvári csapat

    Az idei évben hat Marketing Gyémánt díjat nyert a Vonnák Péter vezette vállalkozás, amellyel a cég már összesen tizenkét szakmai elismerésnél tart. A díjakkal nemcsak kreatív marketingmegoldásokat, hanem több mesterséges intelligenciára épülő projektet is elismertek, ami jól mutatja, hogy a technológiai innováció egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai marketing- és üzleti gondolkodásban.

    2026.03.11.