-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
169 éve tárták fel III. Béla király sírját Fehérváron - ünnepi előadás a Városházán
III. Béla királyt végakaratának megfelelően első felesége mellé, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika déli hajójába temették el. Az 1848 decemberében Érdy János régész által a bazilika romterületén feltárt sírt elhelyezkedése és kora, valamint az elhunytak életkora alapján III. Bélának és első feleségének tulajdonítják. A királyi pár földi maradványait megtalálásuk után a Nemzeti Múzeumba vitték, majd 1898-ban a budai Mátyás-templomban temették újra őket.
„1848. december 12-én, kútásás közben találták meg a királyi sírt. El lehet képzelni, hogy micsoda izgalmat okozott ez a korabeli Fehérváron, találnak egy bő 650 éves királyi sírt, háborús időben, 1848-ban... Jellasics bevonulása után nagy szükség is volt akkoriban a megerősítő dicsőségre. Fontos még, hogy mindmáig ez az egyetlen azonosítható, mellékletekkel együtt megtalált királysír.” - mondta el Dr. Demeter Zsófia, történész, Székesfehérvár díszpolgára.
„Olyan tárgyak kerülhettek haza, 169 év után, amelyeket Székesfehérváron találtak, a város azonban mégsem láthatta őket az elmúlt 169 évben. Köszönet illeti a Szent István Király Múzeumot a kiállítás újrarendezéséért valamint, hogy fontosnak tartotta, hogy erről az évfordulós napról konferenciával is megemlékezzen.” - fogalmazott köszöntőjében Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere.
A Szent István Király Múzeumban újra látogatható a III. Béla kiállítás is a Rendház Dísztermében, ami az adventi időszakban ingyenes. Az újrarendezett tárlaton megtekinthetők azok a tárgyak, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Koronázó Bazilika területéről.
Anna királyné sírjában megtalálták aranygyűrűjét és halotti koronáját, míg az 1196-ban elhunyt III. Béla király földi maradványai mellett fellelték halotti koronáját, kardját és jogarát, emellett egy nyakára helyezett ereklyetartó mellkeresztet, egy körmeneti-, avagy zarándokkeresztet, gyűrűt, karperecet, valamint egy pár sarkantyút.